Több százan próbálták átlépni a belarusz–lengyel határt
A hatóságok hét szíriai, illetve szomáliai migránst és tíz külföldi embercsempészt őrizetbe vettek.
A hatóságok hét szíriai, illetve szomáliai migránst és tíz külföldi embercsempészt őrizetbe vettek.

A sebesültek között van egy kisfiú is, akit megműtöttek, állapota azonban válságos.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország megvédi Európa határait, hogy ne történhessen meg soha többé olyan, ami húsz évvel ezelőtt New Yorkban.

Kovács Zoltán a nemzeti konzultáció eredményeit ismertette, ami szerint az emberek fontosnak tartják a határok védelmét.

Fáradtságot nem ismerve állnak helyt rendőreink, katonáink és polgárőreink a végeken.

Rettegésben tartják a járókelőket a migránsok ·Akár öt oltásra is szükség lehet ·Jelentősen nőtt a francia háztartások megtakarítása ·Dániában kötelező lesz a bevándorlóknak dolgozni.

Az intézkedés célja, hogy a bevándorlók könnyebben integrálódjanak és a társadalom hasznára váljanak.

A politikus szerint a „Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!” aláírásgyűjtéssel emlékeztetni kell a baloldalt, hogy a magyarok nem kérnek a migrációból.

Ég és föld között címmel nyílt kiállítás a Kolta Galériában Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tanár, író, fotográfus válogatott felvételeiből.

A miniszter véleménye, hogy a migrációval szemben nem adható fel a biztonság és a keresztény kultúra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidelitas petíciójával tiltakozik a sorkötelezettség ellen.

Akkora botrányt akar Magyar Péter, hogy megnyerjen legalább egy napot.

Nyilván megint az erősebb nyert.

Navracsics Tibor ajánlásokat tett a Brüsszellel fenyegető polgárjogi aktivistáknak.

A tárcavezető szerint nem engedjük, hogy belerángassanak minket mások háborújába.

Nő a diplomáciai feszültség Kijev és Budapest között.

Zelenszkij burkoltan a Barátság kőolajvezeték újbóli támadására célozhat.

A tbsz évek óta az egyik legnépszerűbb módja annak, hogy hosszú távon, kedvezményes adózással gyarapítsuk megtakarításainkat.

A közönség alig hitte el, milyen hangok törnek fel a 27 éves lány torkából.

Frimpong és Kerkez nem váltotta be a reményeket, jöhet az újabb védő a Vörösökhöz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.