Embercsempész bűnbandát fejezett le a román rendőrség
Drogkereskedő bűnözői hálózatot építettek ki a magyarországi embercsempészettel keresett pénzből.
Drogkereskedő bűnözői hálózatot építettek ki a magyarországi embercsempészettel keresett pénzből.

Az egy hete tartó vérengzések elől több ezer civil lakos és katona menekült át Szudánba.

Az EU és a spanyol kormány segítségét kérte a szigetcsoport elnöke, segítség helyett azonban csak biztatást kapott.

Hidvéghi Balázs emlékeztetett rá, hogy az erőltetett bevándorlás és az Európán végigsöprő terrorhullám szorosan összefügg.

Valahogy a szadesz-csontváz Horn Gábor kiesett a szekrényből, s azóta kísértetként járja be a hazai televíziókat.

A késő őszi időszakban a hőkamera lett a határt védő rendőrök egyik legfontosabb felszerelése.

Kedden tárgyal Párizsban Emmanuel Macron és Sebastian Kurz az elmúlt hetek terrortámadásai nyomán.

T. Mészáros András, Érd előző polgármestere gyomorforgatónak nevezte Csőzik korábbi ügyvédi munkásságát.

Az Afrika és Európa közötti migráció ellenőrzésésének szigorításáról egyeztetett az olasz és francia belügyminiszter.
A bécsi merénylet gyanúsítottjainak elfogásáig a nyugati határ mellett maradnak a TEK egységei.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már az európai vezetők is követelik a békecsúcsot, rájöttek arra, hogy ezt a háborút Ukrajna nem tudja a siker reményében folytatni.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Donald Tusk miniszterelnök-helyettesét kifütyülték a nemzeti ünnepen.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.