Egy év börtön a hazánkba betörő migránsoknak
A bíróság tegnap gyorsított eljárásban elítélte az elfogott külföldieket. A növekvő nyomás miatt megerősítették a déli határszakasz védelmét.
A bíróság tegnap gyorsított eljárásban elítélte az elfogott külföldieket. A növekvő nyomás miatt megerősítették a déli határszakasz védelmét.

Hazánk határozottan támogatja a berlini Líbia-konferencia megállapodásának végrehajtását, ugyanakkor kizárólag olyan döntések és folyamatok előtérbe helyezésével, amelyek célja a migráció megállítása.

A kormányszóvivő elmondta: a balkáni útvonalon százezer migráns van és azt is ismertette, hogy a keddi röszkei incidens után az érintett határszakaszon megduplázták a katonák számát.
A bíróság tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntettében mondta ki bűnösnek a két szír és két palesztin férfit, akiket négy évre kiutasították Magyarország területéről.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, hogyha a Fidesz elhagyná a Néppártot, Németországban akkor is a CDU és a CSU lenne a partnere.
A rendőrök öt határsértőt fogtak el Röszke térségében, akik bizonyítottan részt vettek a határátkelőnél történt kedd reggeli bűncselekményben.
Az illegális migránsok új eszközökkel és módszerekkel próbálnak bejutni Magyarország területére – olvasható a Századvég Alapítvány közleményében.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

A magyar válogatott még nem játszott ebben a stadionban, de Loic Negonak nincsenek jó emlékei innen.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.