Migráció másként

A legfontosabb tétel az, hogy tisztelniük kell a kultúránkat, meg kell próbálniuk integrálódni.

Arguineguin, 2020. április 5. Afrikából Európába igyekvõ illegális bevándorlók egyike, aki társaival a Kanári-szigetekhez tartozó Gran Canaria szigetén fekvõ Arguineguin kikötõjébe érkezik 2020. április 4-én éjjel. A spanyol tengeri mentõszervezet hajója 56 migránst vett fedélzetére, akik két gumicsónakban utaztak mintegy 110 kilométerre délre Gran Canaria partjaitól. MTI/EPA/EFE/Angel Medina G. Fotó: Angel Medina G.

Honfoglalás, migráció, bevándorlás, betelepítés, beköltözés tartós munkavállalásért. Fogalmak, amelyek tartalmukban különböznek ugyan, de a lényegük ugyanaz. Más nyelvet, adott esetben különböző kultúrát képviselő emberek, etnikai csoportok törekvése, hogy szülőföldjüket felcseréljék egy új otthonra. Más-más kiváltó ok vezérli őket, miközben a kérdés az, hogy mit jelent mindez a befogadó országok társadalmára.

A XVIII. században Mária Terézia uralkodása alatt fordult elő, hogy több tízezer német ajkú érkezett Magyarországra és telepedett le a különböző okokból elnéptelenedett területeken. Más korokban is voltak betelepülők, például a trianoni aljasságot követő időkben az elcsatolt területek lakói közül érkeztek magyar családok, de tótok és románok is. Erdélyből az 1990-es rendszerváltást követő években költöztek át szép számban új életre vágyók, akik közül jó néhányan tovább is mentek a csábító demokráciát kínáló Nyugatra. Többek között skandináv országok, Ausztria, Németország volt a célpontja az új hazát keresőknek. A szocialista világ elnyomását felejteni akarók vándoroltak a szabad világ lehetőségei felé. Egy évtizeddel ezelőtt tragikusan komoly kérdéssé vált a közép-európai népességfogyás, aminek egyik lényeges oka az elvándorlásban keresendő. Súlyos gond a születések számának csökkenése is, és negatív hatásai alól a nyugati világ sem tudja kivonni magát.

Éppen ezért az „elfogyni” készülő nyugat-európai társadalmak gondoltak egy nagyot, és elkezdték becsábítani a sokkal virulensebb, vagyis hat-nyolc gyermekes, messzi földről érkező családokat. No nem európai országokból, hanem Fekete-Afrika és a Közel-Kelet volt a merítési célpontjuk. 2015-ben látványosan meg is indult a menet, melyről már az elején kiderült, hogy melléfogtak a kezdeményezők, hisz nem bevándorlás, még csak nem is migráció, hanem invázió lett a folyamat vége. Olyan nem kívánt jelenség, melynek keretében a honfoglalók figyelmen kívül hagytak mindent, ami a befogadó ország identitását jelenti. Létrehozták, illetve magukkal hozták saját kultúrájukat, miközben az iszlám nevében elutasítják más vallások létjogosultságát. Köreikben bevezették a saría törvényeit, ezzel felül is írták a befogadó ország római jogra épülő törvénykezését. Mindezeken túl arrogáns erőszakossággal élik fel a nyugati világ pénzügyi tartalékait. Nagy-Britanniában például a hivatalos statisztika szerint a muszlim nők több mint 70 százaléka, a muszlim férfiak több mint 60 százaléka nem vállal munkát, hanem segélyből él, ebből tartja el hat-nyolc gyermekét, amit persze megkönnyít, hogy ingyenlakásban lakhatnak. Semmivel nem jobb a helyzet az Afrikából érkezett nem muszlimok esetében sem.

Megjegyzendő, hogy a volt európai szocialista országokból bevándorlóktól szigorúan elvárt dolog, hogy a letelepedés feltételeként munkát vállaljanak. Ennek hiányában megvonták és megvonják tartózkodási engedélyüket. Szóval van, akinek abszolút, és van, akinek csak relatív a szabadság a nyugati világban. Hogy mégsem ürült ki Kelet-Közép-Európa, ideértve Magyarországot és a Székelyföldet, annak hátterében az áll, hogy egyre többen emigrálnak – nagyobb számban németek és hollandok – saját hazájukból Nagy-Magyarország területére, népesítenek be már-már lakatlanná váló falvakat Vas megyétől Nógrád megyén keresztül a Közép-Alföld csöndes vidékéig. Teszik ezt nyugalmat remélve, függetlenül attól, hogy korábbi hazájuk politikusai és médiumai naponta bombázták az agyukat a Magyarországon tapasztalható diktatúra víziójával, a jogállamiság hiányával.

Megelégedve tapasztalják, hogy a tények egyáltalán nem találkoznak a nyugati hivatalos propaganda rögeszméjével. Még a többségében cigányok lakta falvakról is mint a béke és a nyugalom szigetéről számolnak be az otthon maradt, de elvándorlással kacérkodó barátaiknak. Fontos aláhúzni, attól, hogy egy település főként cigányok által lakott, nem jelenti azt, hogy élhetetlen, hisz egyre több cigány közösség érzi úgy, hogy a munka és nem a segélyekből származó adomány jelent jobb életet, több lehetőséget családjuknak.

A nyugatról menekülő honfoglalók beköltözésükkel az elhagyott vidékeknek esélyt adnak az újraéledésre, nem beszélve a gazdasági haszon azon részéről, hogy hazánkban költik el pénzüket. Mégis, mi árnyalja lelkesedésünket? Az az elhanyagolhatónak éppen nem mondható körülmény, hogy leginkább nyugdíjas korú, már nem aktív házaspárok érkeznek, háborítatlan öregkorra vágyva. Igyekeznek zárt közösségekben osztrákok, németek, hollandok maradni, miközben nem törekednek a beilleszkedésre, és ugyanúgy nem tekintik hazájuknak Magyarországot, mint szülőföldjüket, melyet elhagytak a bajban. A nyugatról érkező migráció másik jellemzője, hogy az ideérkező családok között jó néhány visszatelepülő is van, aki korábban Erdélyből vagy a Felvidékről indult évtizedekkel ezelőtt szerencsét próbálni. Visszatelepülésük látványos menekülés abból a világból, melynek átalakulása a messziről jött invázió miatt a romlás irányába mutat. Olyan országokká lettek a tőlünk nyugatra lévők, ahol a fehér keresztény ember mára elveszítette életterét.

Fontos lenne ezért, ha a puszta ténybeli regisztráció mellett a fogadó országok, így Magyarország is egyfajta sorvezetőt adna arra, hogy mit vár el az ideérkező tömegektől, érkezzenek bárhonnan is. A legfontosabb tétel természetesen az, hogy tisztelniük kell a kultúránkat, meg kell próbálniuk minden módon integrálódni. Akik hozzánk jönnek, úgy tekintsenek Magyarországra, mint egy közös sorsot vállaló családra, nem pedig úgy, mint egy apartman hotelre, ahol nyugalomban élhetik idős éveiket. Hiszen azt a hibát nálunk nem követhetik el – ami miatt menekülniük kellett –, hogy nem védik meg immáron új életterüket a nem kívánt hódítóktól vagy akár az igaztalan, becsmérlő szóbeszédektől.

A szerző titkosszolgálati szakértő