
- Magyar Nemzet
- migráció
migráció

Egyre súlyosabb a délvidéki migránshelyzet
Lakott és lakatlan házakba is betörnek már a migránsok, kevés az olyan nap, amikor nem érkeznek újabb illegális bevándorlók.
Magyar Levente: Továbbra is az illegális migráció megállítása a legnagyobb kihívás
Egyre több irányból egyre nagyobb számban érkeznek migránsok Magyarország felé – fejtette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Megelégelték a migránsokat
Valamennyi, az EU határán fekvő tagállamra, így Magyarországra is migrációs terhet róhat a frissen nyilvánosságra hozott belga menekültügyi szigorítás.

Fidesz: Ma már a nyugat-európai politikusok is megvédenék Európát
Deutsch Tamás felidézte, hogy a nyugat-európai politikusok 2015-ben versenyeztek a kontinensre zúduló illegális migránsok befogadásáért.
Egy kierőszakolt kézfogás margójára
A nők ellen elkövetett erőszak istenkáromláshoz hasonló, hangsúlyozta újévi homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában. Majd bocsánatot kért, amiért egy nappal korábban ráütött egy nő kezére.

Halálos áldozatai is vannak egy migránsokat szállító gumicsónak balesetének
Salvini kész akár börtönbe is vonulni a migránsáradat megállításáért
A volt belügyminiszter az ellene indított újabb eljárásban úgy nyilatkozott, hogy Olaszország védelmében és a római kormány tudomásával nem engedte partra szállni a migránsokat.
Csaknem százötven illegális bevándorlót tartóztattak fel újév napján Bács-Kiskunban
A magukat szír, egyiptomi, szudáni, palesztin, algériai és marokkói állampolgárnak valló migránsokat a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bakondi György: Nemzetközi szinten is mindent meg kell tenni az illegális migráció ellen
A magyar kormány feladata, hogy az ország területét, belső biztonságát, a lakosságot oltalmazza – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Fontos híreink
Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

28 éve várunk arra, ami most jöhet, de az 1997-es emlékek rettenetesek

Mennyit számít a névelő? – új magyar értelmezésben A halál Velencében

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Lehetséges nyolc órányi pihenés tíz perc alatt?
Azt állítják ez az egyszerű gyakorlat életet menthet.

Tömegek tiltakoztak a tiszás tervek és a sorkatonaság visszavezetése ellen
A Fidelitas Ruszin-Szendi Romulusz kijelentései miatt indított petíciót.

Újabb baloldali elemző szállt bele páros lábbal Magyar Péterbe, szerinte a Fidesz nyeri a választást + videó
Nagy Attila Tibor erős gyomrost adott a Tisza elnökének.

Íme a trükk, amivel felére csökkenthető a fűtés költsége
Néhány fontos szempontot célszerű figyelembe venni.
Külföldi híreink

Hamarosan újra működhet az amerikai kormányzat
Donald Trump rábólintott a megállapodásra, a szenátus pedig már meg is szavazta.

Az uniós bíróság elnöke politikai szereplővé vált
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a helyzet különösen aggasztó.

Trump kegyelmet kér Netanjahunak: „Eljött az idő, hogy Bibit felmentsék”
Az amerikai elnök levélben fordult Jichák Hercog izraeli államfőhöz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Interjúnk a lengyel íróval, aki mindenkinél többet tud az art deco királynőjéről, Tamara Lempicka festőnőről
Szeretem Magyarországot! – mondta lapunknak Grzegorz Musial, aki az idei PesText fesztivál egyik legkülönlegesebb vendégeként érkezett hazánkba.

Nemcsak rövid, de hosszú távon is jelentős az amerikai látogatás gazdasági sikere
A kiszámíthatóbb gazdasági környezet és az új lehetőségek dinamizálják a növekedést.

Horn Gábor porig rombolta Magyar Péter kártyavárát
Ezt nem fogja megköszönni a Tisza Párt elnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

