Átpolitizált és alaptalan vádirat − így reagáltak a politikusok Trump meghallgatására
Még az olyan, alapvetően Trump-ellenes politikusok, mint Mitt Romney is kiálltak a volt elnök mellett.
Még az olyan, alapvetően Trump-ellenes politikusok, mint Mitt Romney is kiálltak a volt elnök mellett.

Mennyi az esélye annak, hogy Bidenék, John Kerry, Mitt Romney, Clintonék, Pelosi házelnök és Soros György mind kapcsolatban állnak Ukrajnával?

Soros alapkezelője idén kezdett nagyarányú bevásárlásba, az alap nyeresége óráról órára növekszik, hiszen a pénzét egyelőre nem vonta ki a Pelotonból.

Egymás után háromszor kaptunk kétharmados felhatalmazást – emlékeztetett Szijjártó Péter.

Mitt Romney is közölte: meg fogja szavazni a Trump elnök által előterjesztendő új alkotmánybírót.
A demokrata politikusokat és Mitt Romney republikánus szenátort bírálta a nemzetközi imareggelin Donald Trump amerikai elnök csütörtökön reggel.
Az amerikai szenátusban szerda este felmentették az amerikai elnököt az ellene folytatott alkotmányos felelősségre vonási eljárás keretében felhozott két vádpont alól.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.