A modellváltás a siker kulcsa
Interjú Csizmadia Norberttel, a Neumann János Egyetem Alapítvány kuratóriumi elnökével.
Interjú Csizmadia Norberttel, a Neumann János Egyetem Alapítvány kuratóriumi elnökével.

Mára a nemzetközi rangsor alapján tizenegy magyar egyetem is a legjobb öt százalékba tartozik.

Az első ütemben mintegy 200 milliárd forint támogatást kap összesen húsz modellváltó és állami egyetem – mondta Palkovics László.

Az állami köldökzsinórról leszakadva sem maradnak magukra az alapítványi berendezkedésű felsőoktatási intézmények. Éppen ellenkezőleg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Épül az „Arany Flotta".

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.

Megvan a diagnózis a műtéten is átesett Alexander Isak sérüléséről.

A Liverpool edzője szerint a német középpályás rengeteget fejlődött az utóbbi időben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.