Fáklyázás és hatalmas füst a Dunai Finomítóban – megszólalt a Mol
Vélhetőleg ipari gázhiány és technikai hiba okoz látványos füstöt a finomítóban.
Vélhetőleg ipari gázhiány és technikai hiba okoz látványos füstöt a finomítóban.
A horvátországi Omišalj kikötőjébe 92 ezer tonna Azeri Light típusú nyersolajat szállítottak a Kaszpi-tenger térségéből.
Minden elnyert területre megkötötték a szénhidrogén-koncessziós szerződéseket.
Az együttműködésnek köszönhetően a Mol évente akár 160 ezer tonnával növelheti finomítóiban az alternatív kőolaj mennyiségét.
Hosszú évek előkészítő munkálatai és sok-sok beruházás után megkezdődött a kitermelés a Mol kazahsztáni földgázmezején – közölte a külügyminiszter.
A cégcsoport tavaly 355 milliárd forint nyereséget ért el, az igazgatóság a közgyűlés elé 220 milliárd forintos osztalék kifizetésére tett javaslatot.
A magyar vállalat elkezdte kidolgozni a kitermelési stratégiáját is.
Négyéves mélyponton az olaj ára.
Csalódott, aki azt várta, hogy a kétszeres olimpiai bajnok felfedi pályafutása homályos foltjait.
Egyre több töltőállomáson lehet csipet olvasni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Folytatást kap 700+ lóerős motorral szerelt fokozott terepképességű Ram TRX pick-up.
Újabb ország csatlakozhat a nemzetközi hullámhoz.
A Magyar Honvédség Gripenjei védik négy hónapon át a három balti állam légterét a NATO-misszió keretében.
A mozgalom csütörtök délelőtt jelentette be, hogy az egyes számú digitális polgári kör felkérte Máthé Zsuzsát és Nagy Jánost közösségi koordinátoroknak.
Péntektől kezdődik meg a pályaprogram a Hungaroringen.
A palesztinbarát Mazen Al Ramahi jó viszonyt ápol a Sziget Fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal.
Azt hitték, senki nem látja őket.
Péntektől kezdődik meg a pályaprogram a Hungaroringen.
A palesztinbarát Mazen Al Ramahi jó viszonyt ápol a Sziget Fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal.
Azt hitték, senki nem látja őket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.