A kolorpózás ember – portréinterjú Csoma Gergellyel
Csoma Gergely szobrászként lett a moldvai csángók néprajzosa.
Csoma Gergely szobrászként lett a moldvai csángók néprajzosa.

A külgazdasági és külügyminiszter egy Facebook-posztban számolt be az eseményről.

A szervezők nemcsak hagyományos előadásokkal, hanem interaktív programokkal is várják a látogatónkat.

Csák János kulturális és innovációs miniszter nyitotta meg a rendezvényt szombat este a Bálnában.

Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke szerint nagy igény van a rendezvényre.

A pravoszláv fatemplom, a maga nemében egyedülálló volt Prágában és igen rossz állapotban volt.

Az Ybl Budai Kreatív Ház ad otthont csütörtöktől a 10 napos Csángó Fesztiválnak. A rendezvényhez kapcsolódó kiállításon fotók és interaktív installációk mutatják be a csángó kultúrát és a csángók mindennapjait, emellett koncertekkel, mesemondással, könyvb
A moldvai csángó Petrás Mária keramikusművészként és népdalénekesként is figyelemre méltót alkot. Nemrég a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.