A kolorpózás ember – portréinterjú Csoma Gergellyel

Nem tudták, hogy ami románul Ungaria, az Magyarország. A román beolvasztó politika ezt nem közölte velük. Meglepő volt számukra, hogy létezik egy ország, ahol a magyarok otthon vannak – mondja moldvai csángó rokonainkról a Lugasnak Csoma Gergely, aki csaknem fél évszázada kutatja életüket. A Ceausescu-rendszert saját neve megváltoztatásával és csalifilmekkel is átverő „kolorpózás ember” nemrég töltötte be 70. életévét.

Mester és szobra, egy moldvai csángó nőalak. 1977 óta kutatja a néprajzukat. Fotó: Mirkó István

– Mennyire kötődnek a moldvai csángómagyarok az anyaországhoz? 

– A történelmi Magyarországon kívül élnek. Nem tudták, hogy ami románul Ungaria, az azonos Magyarországgal. A román beolvasztó politika ezt nem közölte velük. Amikor magyaráztam nekik, hogy Magyarországról jöttem, csak nehézségek árán sikerült megértetni, hogy nem Erdélyből. Erdélyt ismerik, évszázadok óta járnak a csíksomlyói búcsúba. Meglepő volt számukra, hogy létezik egy ország, ahol a magyarok otthon vannak. Példájuk ijesztő a székelyek számára, akik rettegnek a beolvadástól, és attól, hogy az elrománosítás olyan szintjét kell talán átélniük, amit a csángóknak. Trunki Péter és Bodó Csanád A tanfelügyelő jelenti című munkájukban pontosan dokumentálják, hogyan hajtották be az illetékesek a román beolvasztó politikát a moldvai iskolarendszeren. Veréssel is, ha magyarul szólal meg a gyerek. Én viszont Magyarfaluban kibéreltem egy parasztházat, és kiköltöztem egy évre. A falusi asztalossal együtt padokat készítettünk, és magyar iskolát hoztam létre. Egy év alatt megtanultak írni-olvasni magyarul a gyerekek. Magyar imádságokat ismerve mentünk a csíksomlyói búcsúba. Egy kislánynak nagy élménye lett, hogy megtanult anyanyelvünkön gyónni. Azóta is tart ott a magyartanítás. Öt faluban köztéri szobrokat is készítettem, noha ez nem tetszett a románoknak. Sikerült a csángók identitását valamelyest elmélyítenem. 

– Besúgókat és karhatalmat is említett. Hogyan fogadták a román hatóságok a gyűjtőmunkáját?

– 1990 előtt nem volt szabad tudniuk rólam. Nemhogy a magyarországi, de az erdélyi magyar látogatókat sem tűrték. Vadásztak az idegenekre a csángó falvakban. Úgy kellett mozognom és viselkednem, mintha átlagos csángó munkás lennék. A kisfiammal egyszer autós üldözésben volt részünk a Securitate részéről a Bákó megyei Külsőrekecsinben, egy bérmálást követően. Erdőben bújtunk el. Az ilyesmi megnehezítette a munkát, ajánlatos volt egy-egy búcsú után is mielőbb távoznom a helyszínről. 

– Legendaszámba megy, hogyan verte át olykor a román hatóságokat… 

– A határon szörnyű igazoltatásokra kellett felkészülni. Csalifilmekkel készültem. Olyan fényképekkel, amelyeket egy szokványos magyarországi turista készítene Erdélyben: székelykapuk, miegymás. Majd hagytam, hogy a román határőr ezeket diadalittasan elkobozza, nem sejtve, hogy moldvai filmtekercsek bújnak meg a zoknimban vagy a nadrágom alá ragasztva. Amikor pedig 1988-ban megjelent az első könyvem, kitiltottak Romániából. Erre hivatalosan nevet változtattam Magyarországon, azt hazudva: apám méltatlanná vált a nevem viselésére, ezért fel akarom venni anyám vezetéknevét. Így szólt aztán az útlevelem Forgács G. Balázs névre, ami nem szerepelt a románok tiltólistáján a Mikszáth vagy Jókai műveit, erdélyi témájú történelmi könyveket, esetleg magyar nyelvű bibliát becsempészni akarók sorában.   

– Hogyan vonja meg az elmúlt fél évszázad moldvai csángómagyar mérlegét? 

– Sajnos nem sikertörténetként. Amikor kapcsolatba kerültem az ottani csángó katolikus közösséggel, az akkor 295 ezer főből százezer beszélt magyarul. Most minden magyar állami segítség dacára talán ennek a fele. Sokan be akarnak olvadni, hogy megszabaduljanak a megbélyegző „bozgorozástól”. Kevés fiatal vállalja büszkén a gyökereit. Lakatos Demeter szülőfalujában ma már egyetlen gyermek sem tud magyarul, de a fiatalok sem nagyon. Nyolcvan-kilencven éves emberek még igen. Amióta Moldvába járok, öt északi csángó falu veszítette el a nyelvét úgy, hogy közben a falvak népessége megmaradt. Csak a magyarul beszélők kihaltak. A román felfogás szerint egy módon lehet megszabadulni a kisebbségektől: ha tűzzel-vassal beolvasztják őket. Mára finomabbak a módszerek, de a cél ugyanaz. A folyamat megállíthatatlannak tűnik. Annak örülök, hogy egy-két ember életét meg tudtam változtatni.

Borítókép: Mester és szobra, egy moldvai csángó nőalak. 1977 óta kutatja a néprajzukat. (Fotó: Mirkó István)