Tapétavágó késsel raboltak ki egy taxist
A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt, majd kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a járásbíróság elrendelt.
A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt, majd kezdeményezték a letartóztatását, amelyet a járásbíróság elrendelt.

Mosonmagyaróváron történt a baleset.

Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán, Tatabánya térségében.

Csütörtök reggeli forgalmi és közlekedési információk.

Az 1956-os mosonmagyaróvári sortűz túlélőjét, Bátky Gyulát máig kísérti a kommunisták kegyetlen vérontása.

A hazai csapat jelesre vizsgázott küzdeni tudásból, mindkét félidőben hátrányból kellett felállnia.

Állítólag egy ép csontja sem maradt.

Az áldozat egy hatvanhét éves asszony, akinek a holttestét az otthonában találták meg.

Döbbenetes tempóban zajlik a szakemberek hazai keringője.

Nemzetközi hegedűversenyt rendeznek júniusban Mosonmagyaróváron.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

A köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására munkalátogatásra megy.

A kampányt az a StreetFluence Kftt. bonyolítja, amelynek ügyvezetője érintett a guruló dollárok botrányában.

Csak azért nem lehet aranyvécére átszámolni, mert nem tudjuk, hány karátos a mintapéldány.

Nőtt az áldozatok száma.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap Marokkó–Szenegál döntőt rendeznek az Afrikai Nemzetek Kupájában, de botrány árnyékolja be a tornát.

A program jelentőségét a megvalósult beruházások mutatják.

Még a Trianon előtti időkből maradt fenn, és teljesen működőképes az egykori remízben álló Ganz motorkocsi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.