Belharc előtt a baloldali összefogás
Mindeddig a Gyurcsány vezette DK állította a legtöbb képviselőjelöltet az előválasztásra.
Mindeddig a Gyurcsány vezette DK állította a legtöbb képviselőjelöltet az előválasztásra.

Lehullt a lepel.

Tóth Pétert, a szegedi Jobbik legélesebb kését sikerült az összellenzéknek kihúznia a fiókból, amiért feltétlenül jár a taps, a bonbon, a pezsgő és az üdvözlőkártya.

2006–2007-es dátumunk volt az euróra, de az MSZP–SZDSZ-kormány letérítette a normál pénzügyi útról Magyarországot.

Budai Gyula nem követett el rágalmazást, amikor azt állította, hogy Czeglédy Csaba finanszírozta az MSZP budapesti kampányát 2014-es választások során.

Alig egy napig volt elérhető az Instagramon Karácsony Gergely helyettesének, a szocialista Tüttő Katának a nyaralási videója.

Sokan sok mindenre asszociálhattak azt a videót megtekintve, amelyen Tüttő Kata főpolgármester-helyettesnő szőrén ül meg egy lovat, lubickolva a tenger habjaiban.

Ismét felbukkant a baloldal sötétjéből Mesterházy Attila, a leszerepelt MSZP-elnökök egyike. A „kecskés”.

A szocialisták meglepő módon a gyurcsányista és a momentumos jelölt mögé is felsorakoztak Kelet-Nógrádban.

Péterffy Attila polgármester főátvilágító ügyvédje döntheti el a nagyok csatáját a pécsi körzetben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor tényleg világpolitikai tényezővé vált az elmúlt években, Magyar Péterben és a Tiszában már a baloldali beszélgetős műsorokban sem bíznak.

Humoros kedvében volt a kormányfő.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

Érezhető a feszültség a levegőben.

Fokozódnak az orosz csapások.

A lett hatóságok 2026 végéig további műszaki infrastruktúrával tervezik erősíteni a határvédelmet.

Három kulcspontban állapodott meg a kormány a lakossági energiatároló-programmal kapcsolatban a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetésen – közölte Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes.

The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.