Munkavédelem mesterséges intelligenciával
A halálos munkabalesetek arányát 2010-hez képest közel felére sikerült leszorítani.
A halálos munkabalesetek arányát 2010-hez képest közel felére sikerült leszorítani.
A járványhelyzetben mintegy 750 ezren dolgoztak legalább alkalmanként otthonról, amely mutató csökkent ugyan, de ma is többszöröse a korábbi értékeknek.
Hamarosan indul a Nyári diákmunkaprogram. Ismerje meg a tanulók munkavégzésének szabályait!
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a megfelelő színvonalú és korszerű képzések biztosítása érdekében végzi a tesztelést.
Idén több ágazatban is fokozott ellenőrzésekre kell számítani, a korábbi jogsértők nagy bírságokat fognak kapni.
A biztonságos munkavégzés érdekében érdemes megismerni az ilyenkor érvényes szabályokat.
Az Európai Szakszervezeti Szövetség olyan intézkedéseket vár a kormányoktól és Brüsszeltől, amely elősegíti, hogy a munkaadók megtartsák alkalmazottaikat, és nem megszorításokat tartalmaz.
Fókuszban az építőipar – Első a munkavégzés biztonsága címmel két évig tartó, országos tájékoztató kampányt indít a Pénzügyminisztérium (PM) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.
Az ellenőrzött munkáltatók 72,8 százalékánál tapasztaltak a munkavédelmi hatóságok tavaly szabálytalanságot, ez az arány 4,4 százalékponttal alacsonyabb a 2017. évi 77,2 százalékhoz képest – olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztályának
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Tisza Párt ifjúsági tagozatává silányult Momentum egykori elnöke Ukrajnát már nagyon az EU-ban látná.
Ukrajna immár nyíltan zsarolja hazánkat létfontosságú energiabeszerzési útvonalának elvágásával, ha továbbra sem támogatja uniós csatlakozását – jelentette ki Magyar Levente.
Washington gazdasági kényszert alkalmaz, de egyben lehetőséget is kínál Oroszországnak.
Somfalvi Bence nem értette, miért állította ki őt a bíró, a videót nézve azt nem érteni, hogy mit nem értett a brutális játékos.
A lekvár tette el a nagymamát Nagy-Britanniában.
Az idei margitszigeti koncertre egy különleges sztárvendég is érkezik.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
Somfalvi Bence nem értette, miért állította ki őt a bíró, a videót nézve azt nem érteni, hogy mit nem értett a brutális játékos.
A lekvár tette el a nagymamát Nagy-Britanniában.
Az idei margitszigeti koncertre egy különleges sztárvendég is érkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.