Háromszáz alkalommal játszották külföldön a My Land című előadást + videó
A Recirquel sikerprodukciója június 4-ig megtekinthető a Müpában.
A Recirquel sikerprodukciója június 4-ig megtekinthető a Müpában.

Dokumentumfilm készült a Recirquel My Land című előadásáról.

A Recirquel Franciaország után most Hollandiában lép fel a My Land című produkcióval.

Valami rendkívüli dolog miatt sikeres a nemzetközi porondon a Vági Bence vezette cirkuszi társulat.

Húszezernél is több néző láthatja majd a Recirquel produkcióját történetének eddigi leghosszabb turnéján.

Összesen tizennégy alkalommal lép fel a Recirquel augusztusban Hollandiában, ahol a magyar társulat két jelentős kulturális fesztivál, a Noorderzon és a Cultura Nova vendége is lesz.

Tizenhét magyar táncegyüttes művészeinek gálája, a Recirquel újcirkusz-társulat előadása is szerepel a műsoron.

Svájcban, Franciaországban és Olaszországban is fellép hétfőn induló és február közepéig tartó turnéja alatt a Recirquel. Az újcirkusz társulat a következő hetekben 12 városban összesen 20 alkalommal mutatja be a Párizs éjjel, valamint a My Land című prod
A Festival OFF d’Avignon-on több mint 40 ország mintegy másfélezer kulturális produkciója lesz látható, köztük a Vági Bence művészeti vezető rendezte My Land.

Lehet bizalom nélkül élni, de felesleges, ugyanis eljön az idő, amikor nem marad más, csak a bizalom. A Recirquel Újcirkusz Társulat My Land című produkciójában pedig kulcsszerepe van a bizalomnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Frontális baleset történt Szolnok határában.

Az interaktív kibeszélő a digitális polgári körök Facebook-csoportjában lesz látható.

A Tisza brutális megszorítócsomagja a Bokros-csomag és az Európai Bizottság követelési listájának szerelemgyereke.

Tiszás komédiára bukkant a Fidesz frakcióvezetője.

A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.

Új nagyszabású kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban.

Mbappé a most futó idényben már a 25. találatát érte el – 20 meccsen pályára lépve.

Golovin Vlagyimir szerint kétszer kellett megnyerni a meccset, de azt is megindokolta, miért hitt a mieink sikerében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.