A liberálisoknak üzent Frank Füredi, szociológus professzor
Az University of Kent szociológus professzora szerint Sorost bírálni nem antiszemitizmus, birodalma létezik, a spekuláns csak a liberálisok szemében Teréz anya.
Az University of Kent szociológus professzora szerint Sorost bírálni nem antiszemitizmus, birodalma létezik, a spekuláns csak a liberálisok szemében Teréz anya.

A Földközi-tenger medencéjéből, a mai Görögország és Törökország vidékéről 6 ezer éve érkeztek meg a Stonehenge építőinek ősei Nagy-Britanniába – ezt állapította meg egy DNS-vizsgálatokkal alátámasztott tanulmány.
Mégsem csak háziasszonyi teendőket láthatott el az Iszlám Állam kalifátusában a brit állampolgárságától korábban már megfosztott, de ennek ellenére is Nagy-Britanniába vágyó egykori diáklány.

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) Londonnak ítélte az idei paraúszó-világbajnokság rendezési jogát, amelyet korábban elvett Malajziától, miután az ország kitiltotta a versenyről az izraeli sportolókat.
A genderlobbi szervezetei már nálunk is kiépültek, és megkezdték a pszichiátriai tüneteik rákényszerítését a normális emberekre.

Az Európai Unió csütörtök hajnalban véget ért soron kívüli csúcsértekezletén kompromisszumos egyezség született a brit kilépés (Brexit) határidejének újabb, immár második halasztásáról.
Legfeljebb október 31-ig tartó halasztásról született megállapodás az európai uniós vezetők tegnap hajnalban véget ért csúcsértekezletén a brexit dátumának ügyében.

Az Európai Unió túlságosan kemény álláspontot képviselt Nagy-Britanniával szemben – vélekedett Donald Trump amerikai elnök egy Twitter-üzenetében helyi idő szerint szerdán, azt követően, hogy az EU-tagországok vezetői beleegyeztek abba, hogy hat hónappal,
A brüsszeli találkozón elfogadott egyezségnek része, hogy júniusban áttekintik a folyamat állását, de ezt kifejezetten nem úgy kell érteni, hogy akkor esetleg módosulhat a határidő.

A javaslatot még el kell fogadnia Theresa May brit kormányfőnek is, akivel a legfrissebb hírek szerint Donald Tusk éppen egyeztetést folytat.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

1,2 milliárd euró folyik el migránsok segélyezésére a baloldali vezetés alatt.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

Az ETO FC elleni döntetlent nagyon nehezen emésztik meg a hajdúságiak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.