Vlagyimir Putyin: Ukrajna elutasítja a tárgyalási folyamatot
Az orosz elnök arról beszélt: Moszkva fő célja a Donyec-medence egész területének felszabadítása.
Az orosz elnök arról beszélt: Moszkva fő célja a Donyec-medence egész területének felszabadítása.

Három európai országot érintő körutat kezdett hétfőn az indiai kormányfő.

Februárban még emlékművet akartak emelni a pandémia legyőzése alkalmából, aztán két hónappal később elszabadult a járvány.

A muzulmán többségű Kasmírban a felszín alatt forr az indulat, amelyet Pakisztán is táplál – bármelyik pillanatban kitörhet az elégedetlenség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.

Beszélgetés a belső Bethlehembe vezető zarándokútról, Isten közelségéről és csodáról, a búcsú jelentősségéről.

Az egyik autós a helyszínen meghalt.

Közösségi oldalán üzent a külügyminiszter.

Bécsben néhány hónap alatt számos esetről számoltak be.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Közös eredményeinket azok is élvezhetik, akik nem a kormánypártokra szavaznak.

Az igazi nagy reménység, hitünk központi örömhíre az, hogy feltámadunk.

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.