Választóvonal

India és Pakisztán között három háború zajlott, és Kasmír ügye újabb fegyveres konfliktussal fenyeget. Nemrégiben Újdelhi kemény döntést hozott: megvonta az északi szövetségi államtól az autonómiát. A muzulmán többségű Kasmírban a felszín alatt forr az indulat, amelyet Pakisztán is táplál – bármelyik pillanatban kitörhet az elégedetlenség.

Hindu zarándokok telefonálnak egy kasmíri muzulmán „szolgáltatótól”. Szakadozó vonalak Fotó: REUTERS/Alasdair Pal

Már-már katonai puccsra emlékeztetett, olyan alapos volt az akció végrehajtása, csak épp egy szövetségi kormány állt mögötte, és egyik tagállama volt az elszenvedő fél. Az indiai parlament augusztus elején megvonta a 72 év óta alkotmányban biztosított autonómiát Kasmírtól. Csak a kormányzó Indiai Néppárt, a Bháratíja Dzsanata Párt, a BJP szűk magja tudott a lépésről. A miniszterelnök, Narendra Modi biztos volt abban, hogy mint a hinduista tömörülés régi követelését a képviselők elegendő számban megszavazzák. A nacionalista párt, amely a legutóbbi tavaszi választáson elsöprő többséget szerzett, most elég erősnek érezte magát arra, hogy megtegye ezt a lépést, és visszavegye azokat a jogokat, amelyek 1947 vége óta érvényesültek Dzsammu és Kasmír szövetségi államban.

Az előkészítésnek egy célja volt, hogy elkerüljék a lázadást a himalájai fennsíkon, amely a világ egyik legerősebben militarizált övezete. Hogy a központi kormány valamire készül, arra az utóbbi napokban az államban megvalósuló 30-40 ezer fős erősítésekből lehetett számítani. A hírek szerint az autonómiamegvonás előtti órákban több mint 550 kasmíri ellenzéki politikus, aktivista, egyetemi professzor, üzletember letartóztatását vagy házi őrizetét rendelték el.

Az indiai hatóságok kijárási és gyülekezési tilalmat hirdettek ki az egész szövetségi államban. Háborús övezetre hasonlítottak az üres utcák, nagyobb csomópontok, amelyeket szögesdrótokkal lezártak, és az áthaladást egy-két katona felügyelte. Az itt tartózkodó gyér számú turistát és zarándokot már korábban felkérték, hogy hagyják el az államot. Megszüntették az internet-, a mobil- és telefonhozzáférést, a rádió- és tévésugárzást is szüneteltették. Bezárták az iskolákat. Felfüggesztették az újságírókra – így a külföldi tudósítókra – vonatkozó törvényt, senkinek sem biztosítottak szabad jövést-menést. Az indiai fegyveres erők lezárták az összes kivezető szárazföldi, légi, hajózási útvonalat. Kasmír a külvilág számára megszűnt létezni.

Nagyobb incidens nem történt. A hatóságok elégedetten könyvelték el, hogy a nehezén túl vannak. Egy hét után felfüggesztették a kijárási tilalmat – tekintettel a muszlim többségre, hogy meg tudják ünnepelni a mekkai zarándoklat végét, amely az egész iszlám világban jelentős esemény. Ilyen figyelmes tud lenni India, amely mostantól teljes hatáskörrel ellenőrzi a térséget. Vélhetően azért nem lesz ilyen egyszerű Dzsammu és Kasmír szerzett jogainak elvétele. A 12,5 milliós szövetségi állam jelenlegi területe mintegy 200 ezer négyzetkilométer. Lakosainak többsége, mintegy kétharmad arányban muzulmán, és a szaporodási mutatók nem valami kedvezők a többi vallás számára.

A határ túloldalán Pakisztán nyomban kiutasította az indiai nagykövetet, és bejelentette, hogy Iszlámábád sem hajlandó új diplomáciai képviselőt küldeni Delhibe. Felfügesztette a Lahor–Újdelhi-vonatjáratot. A hol javuló, hol a rosszabbnál is rosszabb pakisztáni–indiai kapcsolatokban most újból háborús szóhasználat dívik. Az indiai parlamentben olyan beszédek hangzanak el, hogy „ha kell, akkor életünket is feláldozzuk Kasmírért”.

Imran Hán pakisztáni elnök már látja a jövőt: Kasmírban el fognak követni egy merényletet, amelyért India Iszlámábádot fogja okolni, és már kész is a háborús ürügy. Szerinte az első fejezetét láttuk a háborús készülődésnek. A múlt hét közepén elmondott parlamenti beszédében az indiai miniszterelnök ígért minden jót és szépet a kasmíri népnek: beruházásokat, javuló közszolgáltatásokat, a lakosságnak szociális segélyt, mert Indián belül ez a térség az egyik legszegényebb. „Nyugodjatok meg, most már sorsotok jó kezekben van!” – jelentette ki a kormányfő.

Hindu zarándokok telefonálnak egy kasmíri muzulmán „szolgáltatótól”. Szakadozó vonalak
Fotó: REUTERS/Alasdair Pal

Vissza kell mennünk jócskán a történelemben, hogy megértsük a Kasmír körüli szűnni nem akaró válságot. Mégpedig 1947 augusztusának korába, amikor is a brit birodalomtól elnyerte függetlenségét India és Pakisztán. A brit gyarmatosítók úgy látták, hogy a nagy többségében hindu és muzulmán társadalmat el kell választani a béke megőrzése érdekében. A lakosságcsere folyamán zajló menetekben több százezren vesztették életüket. A két ország határán lévő tartományok maguk döntötték el, hogy mely országhoz akarnak csatlakozni, volt, amelyet megfeleztek. Kasmír már akkor többségében muzulmán volt, de Hari Szing hindu maharadzsa és családja uralta.

A maharadzsa sokáig nem tudott dönteni, hogy mely országot válassza, végül a muzulmán csapatok gyakori támadásai miatt október végén India mellett tette le a voksát. A hindu vezetőkkel folytatott egyeztetések során megkérte a tartománya árát. Kivételes autonómiát alkudott ki, amelyet az indiai alkotmány 370. cikkelyében rögzítettek. Ez kimondja, hogy a Dzsammu és Kasmír nevű szövetségi állam – a hadügy, külügy és pénzügyek irányítása kivételével – megtarthatja az összes jogát saját sorsára nézve. Egy 1954-es alkotmánykiegészítés, a 35A cikkely rögzíti azt is, hogy Dzsammu és Kasmír területén csak az állam lakosai birtokolhatnak ingatlant és viselhetnek hivatalt.

Még a függetlenedés évében azonnal kirobbant a háború Kasmírért. Az egyéves heves összetűzések alatt Pakisztán az indiai szövetségi államból elfoglalt 86 ezer négyzetkilométert, amelynek mai lakossága mintegy 6,4 millió fő. Az India és Pakisztán közötti kasmíri határ az akkor kialakult tűzszüneti vonal. Ám Újdelhi nem tartotta magát a szerződéshez, amelyben megígérte, hogy a saját, kasmíri területén népszavazást tart a térség hovatartozásáról. Hogy ne legyen olyan egyszerű Kasmír sorsa, Kína 1962-ben rátette kezét a területek mintegy húsz százalékára – ezek főleg gyéren lakott, magasan fekvő himalájai térségek.

Pakisztán 1965-ben feltüzelte a lakosságot, és kirobbantotta a második katonai összetűzést. Ám Újdelhi keményen reagált, egy hónapos harcokat követően a támadó csapatokat visszaszorította egészen Lahor pakisztáni nagyvárosig, míg nemzetközi nyomásra sikerült leállítani az indiai offenzívát. Pakisztán ekkorra már-már kivérzett. Aztán Iszlámábád harmadjára is támadást indított, 1999-ben Kargil övezetében próbált meg teret nyerni, de három hónapos harcot követően itt is súlyos vereséget szenvedett. Közben 1989-ben a térség függetlenedése érdekében volt egy felkelés, amelyet 50-70 ezer halott árán az indiai hatóságok vérbe fojtottak. A feszültség azóta sem csökkent, határvillongások, terrorcselekmények feszítik a húrt.

Az alkotmányos autonómia megadása Kasmírnak már első pillanattól nemtetszéssel töltötte el az indiai hindu többséget. Az Indiai Néppárt soraiban különösen ellenezték és azóta is ellenzik ezt a lépést, szerintük most egy történelmi hibát állítottak helyre. Különösen Nehru akkori miniszterelnököt hibáztatták azért, hogy ilyen „kegyesen” járt el az autonómia biztosításakor. Mások viszont olyan jelképnek tartották az autonómiát, amely egy zömében hindu ország kisebbségekkel szembeni türelmességét, pluralizmusát bizonyítja.

„A világ legnagyobb demokráciája” vajon meg tudja-e büszkén őrizni ezt a helyzetét? A jelek szerint ilyen kérdésekkel jelenleg nem foglalkoznak az újdelhi vezetők. Számukra sokkal fontosabb a negyedik kasmíri háború elkerülése.