Németh Zsolt: Reális, hogy a jelenlegi kormány folytassa a munkáját
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének alelnöke szerint a közép-európai együttműködéssel az egész régió erősödik.
Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének alelnöke szerint a közép-európai együttműködéssel az egész régió erősödik.
Megkezdődött Sátoraljaújhelyen az erdélyi, a kárpátaljai és az anyaországi magyarság idei szellemi műhelye.
Ez a meggyőződés fogja vezetni a következő egy évben a magyar V4-es elnökséget – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Németh Zsolt a Kisebbségvédelem Európában 2021 címmel tartott rendezvény nyitónapján szólalt fel.
Németh Zsolt szerint a nemzeti kisebbségek védelmére is hangsúlyt kíván helyezni Magyarország.
Portugália sem jött össze, így Ciprusra utaznak, ahol Nicosiától húsz percre lesznek a senki földjén.
A Fidesz politikusa szerint gróf Esterházy János példája mind a négy visegrádi nemzetnek fontos.
„A gólvonalról most már be kell rúgnunk a labdát a hálóba!” – hangsúlyozta Németh Zsolt.
Amíg a Fidesznek van beleszólása, addig a visegrádi együttműködés erős marad.
A V4 közös parlamenti közgyűlésének létrehozásáról is tárgyaltak a przemyśli konferencián.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A vízforralásnál is nagyobb gondot okozott a kis csomagtartó, pedig még prototípus is épült a kombiból.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.
Panyi Miklós ismertette a részleteket.
Ezt nem fogják elhinni!
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.
Panyi Miklós ismertette a részleteket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.