időjárás 9°C Szabina 2021. October 27.
logo

Németh Zsolt: Az afganisztáni hatalomátvétel egy új globális hatalmi átrendeződés kezdete

MTI
2021.09.27. 17:21
Németh Zsolt: Az afganisztáni hatalomátvétel egy új globális hatalmi átrendeződés kezdete

Az afganisztáni hatalomátvétel és az azt követően kialakult helyzet egy olyan új globális hatalmi átrendeződés kezdete, amely jelentőségét tekintve az 1989–1990-es hatalomváltáshoz, illetve a kelet-közép-európai rendszerváltásokhoz hasonlítható – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, az MTI-nek nyilatkozva hétfőn. Németh Zsolt, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) magyar delegációjának vezetője kijelentette: a nemzetközi koalíció kivonulása Afganisztánból véget vetett annak a húszéves időszaknak, mely alatt a nyugati hatalmak, köztük Magyarország is komoly áldozatokkal próbálta elősegíteni a béke és a demokrácia megteremtését az országban.

A kivonulásra vonatkozó döntés érthető és indokolható. A megvalósítás módja és eredménye, az elmúlt két évtized emberi és anyagi áldozatai azonban rendkívül negatívan érintik a nyugati világ egészének a megítélését

– fogalmazott.

Németh Zsolt a jövőre vonatkozóan fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a nyugati világnak műveleti együttműködést kell kialakítania a tálib kormányzattal. Kiemelte: az együttműködésnek azonban komoly feltételeket kell szabni. Ezek között egyik legfontosabb a humanitárius katasztrófának, valamint annak elkerülése, hogy olyan új migrációs hullám induljon el Európa irányába, ami a nyugati világ számra kezelhetetlenné válhat – mondta.

A delegációvezető az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének az afganisztáni helyzetről folytatott vitáján elhangzott felszólalásában egyebek mellett a térség országai támogatásának fontosságát emelte ki a migrációs hullám megelőzése szempontjából, és hozzátette: 

az Afganisztán szomszédaival való szoros humanitárius együttműködésnek nemzetközi célkitűzéssé kell válnia.

A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, ellenőrzésük alá vonták az ország szinte teljes területét, majd bejelentették, hogy véget ért az afganisztáni háború. A nemzetközi közösség azt figyeli, hogy ezúttal is olyan könyörtelenül, a nőket és a kisebbségeket elnyomva fogják-e irányítani az országot, mint a kilencvenes évek végén, vagy enyhítenek a szigoron. A mozgalom vezetőinek világlátása továbbra is mélyen konzervatív, függetlenül attól, hogy nem idegenkednek a legmodernebb táv- és adatközlési technológiák, például a mobiltelefonok igénybevételétől.

Ezek is érdekelhetik

Esküvője után halt meg egy fiatal milliárdos üzletasszony

origo.hu

Szanyi Tibor: Nem nagy sértés, ha egy minősített áruló árulózik

hirtv.hu

Leszoktam a tangákról, éljenek a nagyi bugyik!

she.life.hu

Szanyi Tibor: Nem nagy sértés, ha egy minősített áruló árulózik

hirtv.hu

Luxusnyaralásra utazott Gyurcsány Ferenc és felesége

hirtv.hu

Itt a bizonyíték, hogy Márki-Zay Péter a migráció híve - videó

origo.hu

Pánikfelvásárlás tombol a magyar benzinkutakon, rendkívüli figyelmeztetést tettek közzé

origo.hu

Pánikfelvásárlás tombol a magyar benzinkutakon, rendkívüli figyelmeztetést tettek közzé

origo.hu

Tordai Bence Varga Juditot zaklatta ahelyett, hogy az áldozatsegítéssel foglalkozott volna

magyarnemzet.hu

Nyíltan támogatja a baloldali kampányt a műtrágyakirály

magyarnemzet.hu

Tordai Bence Varga Juditot zaklatta ahelyett, hogy az áldozatsegítéssel foglalkozott volna

magyarnemzet.hu

Ezekben a vidéki városokban fejlesztik a repteret

vg.hu

Esküvője után halt meg egy fiatal milliárdos üzletasszony

origo.hu

Nyíltan támogatja a baloldali kampányt a műtrágyakirály

magyarnemzet.hu

Változhat a háziorvosi beavatkozások ára

vg.hu

Itt a bizonyíték, hogy Márki-Zay Péter a migráció híve - videó

origo.hu

Az immáron 21 éves Szoboszlai pimasz, győztes gólt szerzett

magyarnemzet.hu

Német turista találta meg Harrison Ford bankkártyáját