Nácik minden ágy alatt
Németország két erőfelmérőre készül vasárnap.
Németország két erőfelmérőre készül vasárnap.
A tárcavezető a német egység napja alkalmából megtartott ünnepi fogadáson sorsdöntő eseménynek nevezte Németország újraegyesítését, amely alapvetően változtatta meg a dolgok folyását Európában.
Csehország is hasonló intézkedést jelentett be a migrációs krízis miatt.
„Németország Európa egyes részein megpróbálja megállítani a migrációt, miközben más határszakaszokon elősegíti az illegális bevándorlók beszállítását”.
Az olasz külügyminiszter szerint az NGO-hajóknak abba az országba kell vinniük az embereket, amelyek zászlaja alatt hajóznak.
A lakosság megelégelte, hogy ugyanannyi bevándorlót fogadjanak be, mint korábban.
Berlin háború során tanúsított viselkedése arra utal, hogy nincs szuverén német külpolitika.
Újabb diplomáciai konfliktus robbant ki Berlin és Róma között az illegális bevándorlók miatt.
Észtország jövőre a bruttó hazai termék 3,2 százalékát szánja védelmi kiadásokra.
Seymour Hersh Pulitzer-díjas újságíró CIA-forrásokra hivatkozva írta le a merénylet történetét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A felsőoktatási jelentkezéseket február 15-ig lehet beadni
Az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt vezetőiben bíznak leginkább a csehek jelenleg – derült ki egy friss felmérésből.
A korábbi széllökésrekord tíz éve volt Ferihegyen.
Hiába Brüsszel és a hazai baloldal támadásai, a kormány megvédi a rezsicsökkentést.
A magyar középpályás gólpasszt is adott a negyedosztályú Accrington Stanley ellen.
Peter Magyar is a tool for destabilizing Hungary's domestic politics.
Mindenhol a világháborútól tartanak.
Magyar döntős is volt az Australian Open előtti héten.
Mutatjuk a részleteket.
Az intézet minden műtüdő berendezésén kritikus és súlyos állapotú gyermekeket tartanak életben – tájékoztatta a gyermekkórház pénteken az MTI-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.