Szigorításokat vezettek be több német tartományban
A szövetségi kormány szerint elkerülhetetlen, hogy elinduljon a koronavírus-járvány ötödik hulláma.
A szövetségi kormány szerint elkerülhetetlen, hogy elinduljon a koronavírus-járvány ötödik hulláma.

Mintegy 355 ezer első alkalommal benyújtott menedékkérelmet regisztráltak az Európai Unióban az év első kilenc hónapjában.

Varga Judit igazságügyi miniszter a Die Weltnek mondta el véleményét az új német kormányról.

Nem szűnik a terrorfenyegetettség, a CDU/CSU azonnali lépéseket sürget.

Bayer Zsolt, az MWH publicistája legújabb vlogjában a német utcák átnevezéséről beszél.

A lapunknak nyilatkozó helyi lakos elmondta: a szabályok az élet minden területére kihatnak.

Az egészségügyi miniszter már abból indul ki, hogy negyedik oltásra is szükség lesz.

A magánrendezvényeken legfeljebb tíz oltott vagy a betegségen átesett személy vehet részt.

Szó esett az orosz biztonsági garanciaigényekről, valamint a karabahi és mali helyzet rendezéséről is.

Olaf Scholz és Hszi Csin-ping telefonos megbeszélésén Kína és az Európai Unió viszonya is téma volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

Németország hadrendbe áll az Északi-sarkvidéken.

Az orosz védelmi minisztérium tett bejelentést a zaporizzsjai Novobojkivszke elfoglalásáról tett bejelentést.

A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.

Döbbenetes meglepetéseket hozott a labdarúgó FA Kupa hétvégi fordulója. Kiesett a címvédő, de ami a Manchester Uniteddel történt, arra sincsenek szavak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.