A német jogállamiság vizsgálata során vessünk egy pillantást a német szövetségi parlamentre, amely a Reichstag kupolája alatt a törvényhozás otthona, a jogalkotás helye és a törvényhozók munkahelye, de újabban a jogtiprás és a folyamatos jogsértések háza lett. Normális esetben a parlamenti képviselők összessége alkotja a plénumot, akik a frakcióiknak kijelölt blokkokban ülnek. Persze, ha hagyják őket a helyükön ülni. De erről majd később. Mint minden rendes parlamentnek, a németnek is van elnöke, és minden parlamenti pártnak jár egy alelnöki pozíció. Elvileg. De a németeknél ezt a jogot is sajátosan értelmezik, és az elmúlt ciklusban a legnagyobb ellenzéki pártot, a jobboldali AfD-t akkor és most is megfosztották ettől. Akárkit javasoltak alelnöknek, a többi parlamenti párt mindenkit leszavazott, ami nyilvánvaló jogsértés.
Mindig azzal az érvvel bújtak ki a szemrehányások alól, hogy a képviselők csak saját lelkiismeretük szerint szavaztak, noha a német parlamentben a szavazások túlnyomó részében – erősen megkérdőjelezhető módon – az egyes frakciók tagjainak kötelező egyhangúlag szavazni, és ebben a kérdésben az összes párt képviselője az AfD jelöltjei ellen adta le a voksát. Ezt most azzal überelték, hogy a jelenlegi ciklusban még a nekik járó egyik parlamenti bizottsági elnökségi helytől is megfosztották őket. A jogsértések abban tetőztek, hogy azok a képviselők – többnyire az AfD tagjai –, akik nem rendelkeznek a koronavírus elleni oltással, de van negatív tesztjük, még a plénumba sem ülhetnek be, hanem a kupola alatti karzatra száműzték őket, mintegy a szamárpadba. A német jogalkotók még ilyen jogsértésre is képesek, hogy megfosztják a képviselőtársaikat parlamenti székeiktől is. A dolog pikantériája, hogy ez ellen a szégyenletes gyakorlat ellen egyedül a Die Linke, azaz a Baloldal képviselője, Sara Wagenknecht lépett fel ellenszavazatával.
Térjünk át a német kormányra, és nézzük meg, hogy abban kinek, mennyi vaj is van a füle mögött! A decemberben beiktatott kormány feje, a volt hamburgi főpolgármester, Olaf Scholz (SPD) füle mögött egy óriási vajhegy bújik meg. Mivel a hamburgiakat a német köznyelvben halfejűeknek (Fischköpfe) gúnyolják, ennek a halnak a feje legalábbis illatos. Pedig Vespasianus római császár óta úgy tudtuk, hogy pecunia non olet, azaz a pénznek nincs szaga. De itt olyan pénzről lesz szó, amelyet nagyon avas vaj borít be.
Az ügy, amelynek hálójába halacskánk belegabalyodott, a történelem legnagyobb adócsalása vagy inkább adólopása.
A bonyolult részvénytranzakciós ügy lényege az, hogy egyes privátbankok, befektetési alapok és bennfentes magánbefektetők éveken át olyan osztalékadók milliárdjait igényelték vissza az adóhivataloktól, amelyeket soha sem fizettek be. Ezt hívják tőzsdei szaknyelven cum-ex ügyleteknek. Az ilyen csalásokkal tizenegy európai országban és Amerikában több tíz milliárd eurós kárt okoztak.
Oliver Schröm német oknyomozó újságíró derítette fel ezeket a piszkos ügyleteket, amelyekben az egyik legnagyobb és legrégebbi hamburgi székhelyű német magánbank, az 1798-ban alapított M. M. Warburg & Co. 2007 és 2011 között kb. 170 millió euróval könnyítette meg az államkasszát. A lebukásuk után a hamburgi adóhivatal igényt tartott az ellopott pénzre. Az egész balhé nyilvánosságra került, több ügyészség is nyomozott az ügyben, és a hamburgi adóhivatali hierarchiában alacsonyabb rangú hivatalnokok vissza is akarták szerezni a pénzt, de a legfelsőbb vezetőség azt valamiért nem akarta, visszafütyülték őket. Végül is a Warburg Banknak a bonni törvényszék ítélete után kamatostul 176 millió eurót kellett volna befizetnie az államkasszába a jogtalanul visszaigényelt adókból, de a zsákmány egy része, 47 millió euró ügye 2016 végére elévült, mert szándékosan hagyták elévülni.
Scholz ekkor Hamburg főpolgármestere, az adóhatóság vezetője akkoriban a mai hamburgi főpolgármester, Peter Tschentscher volt. Miután Scholz és a bank egyik tulajdonosa közötti személyes találkozóra fény derült, Scholz a hamburgi polgárság (parlament) vizsgálóbizottsága előtt beismerte azt. De a további találkozókra vonatkozó kérdésre nemlegesen válaszolt. A Cicero nevű német magazin 2022. január 15-én ezzel a címmel írt cikket az ügyről:
Olyan kancellárunk van, aki hazug.
A bank egyik tulajdonosa, Christian Olearius naplót vezetett, amelyet az ügyészség lefoglalt. Abból viszont kiderült, hogy Scholz 2016-ban kétszer is találkozott a bank tulajdonosaival, és legalább egyszer telefonált is nekik. A Manager Magazin ezt megerősíti és hozzáfűzi, hogy ezek a találkozók azért is figyelemre méltóak, mert ekkor már a hamburgi tanácsházán is tudták, hogy a bank ellen adócsalás gyanújával nyomoznak, de Scholz mégis szóba állt az első számú gyanúsítottakkal. A bankárok persze egy Scholznak átadott írásban tagadták, hogy tudomásuk lett volna a vezetésük alatt álló bankban folyó milliós törvénytelen ügyletekről.
Az ügyben eddig a bank egyik vezetőjét a bonni törvényszék még nem jogerősen öt év, hat hónapos szabadságvesztésre ítélte. Az ügyben több tartomány ügyészsége is nyomozott, de a hamburgi ügyészség a Scholz ellen folyó nyomozást röviddel a parlamenti választások előtt, 2021. szeptember 7-én leállította. Erről azonban sem az igazságügyi vezetést, sem a vizsgálóbizottságot sem értesítette. Az ügynek azért is van szaga, mert a nyomozásban Scholz mellett utódja, Peter Tschentscher is érintett. A nyomozás leállítása ellen több panasz is beérkezett a hamburgi főügyészséghez, de ezeket lesöpörték. Mert ugye ott jogállam van.
Időközben a Warburg Bank egyik dolgozója az enyhébb büntetés reményében beismerő vallomást tett, hogy igenis tudomása volt a csalások mivoltáról.
Az ügy még utolérheti Scholzot is, akármilyen mély és jó kapcsolatai is vannak a hamburgi elittel.
Európa egyik legnagyobb kikötővárosát és a középkori Hanza-szövetség tagját, Hamburgot mindig is a gazdag kereskedők, hajóflották tulajdonosai és a bankárok irányították, akik szoros kapcsolatot ápoltak a politikusokkal. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy Európa legrégebbi szabadkőműves nagypáholya, a „Großloge der Alten Freien und Angenommenen Maurer von Deutschland” alapításának 300. évfordulóját 2017. május 8-án a hamburgi tanácsháza dísztermében tartották, ahol a díszbeszédet a német szövetségi parlament akkori elnöke, Norbert Lammert tartotta, de felszólalt Olaf Scholz főpolgármester is.
Most térjünk vissza a cum-ex ügyhöz. A berlini Morgenpost egy tavaly októberi cikkében megírta, hogy a Hamburgot évtizedek óta kormányzó SPD egyik befolyásos politikusa, Johannes Kahrs 2016. szeptember 1-jén még a német bankfelügyelet főnökénél is megpróbált közbenjárni a Warburg Bank érdekében. A bankár naplójából kiderült, hogy az SPD politikus lobbistája pár hónappal korábban találkozott Christian Oleariusszal, amikor a bank már megpróbált kibújni az adótartozás visszafizetése alól. A bankár feljegyzései szerint Kahrs ígéretet tett arra, hogy megpróbál segíteni az ügyben. Kahrs pártszervezete (Hamburg-Mitte) 2017 elején negyvenezer euró támogatást kapott a banktól, amely egy szokatlanul nagy összeg volt. Kahrs időközben lemondott minden pártbeli tisztségéről. Van ám vaj, de ugye a pénznek nincs szaga!
A hamburgi parlament vizsgálóbizottsága, valamint a kölni ügyészség azonban továbbra is foglalkozik a várost nagy összeggel megkárosító csalásokkal, tehát a cum-ex ügynek még nincs vége, az érintettek még nem alhatnak nyugodtan. Elsősorban a Scholz és az akkori pénzügyi szenátor, Tschentscher ellen felmerült gyanú érdekli őket, hogy ők befolyásolták-e az adóhivatal dolgozóit a 47 milliós adótartozás elévül(tet)ése ügyében.
Az amnéziában szenvedő újdonsült kancellár mindig csak arra emlékszik, amit mások feljegyeztek és amit nem lehet letagadni. A szövetségi adóhatóság nyomására a hamburgi tanácsháza 2017-ben mégis visszakövetelte ezt a pénzt, és a banknak végül kamatostól 56 millió eurót kellett visszautalnia. De a kölni ügyészség továbbra is nyomoz a bank tulajdonosai, Christian Olearius és Max Warburg ellen különösen nagy értékre elkövetett adócsalás alapos gyanúja miatt.
2020 végére a bank az adóhivatal összes követelését kiegyenlítette, mert a szükséges pénzt a két fő tulajdonos saját zsebből rendelkezésre bocsátotta. De a bonni törvényszéken a Warburg Bank egyik leányvállalata ellen még folyamatban van egy három számjegyű milliós cum-ex adócsalási ügy. Az egész ügy pikantériája abban rejlik, hogy amikor a helyi politika és pénzvilág érdekösszefonódásainak szövevénye mellett tehetetlenkedő hamburgi főügyészség leállította a nyomozást az érintett politikusok ellen, azzal diszkreditálta és kétségbe vonta a kölni ügyészség nyomozásának és házkutatásainak jogosságát a hamburgi adóhivatalban és a pénzügyi hatóságnál.
De persze Németország jogállamiságához nem fér semmi kétség.
(folytatjuk)
A szerző újságíró (München)
Borítókép: Olaf Scholz (Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna)
