Gigantikus drogfogás Sopronban + videó
A lefoglalt mennyiség európai rekordnak számít.
A lefoglalt mennyiség európai rekordnak számít.

Budapesten, együtt dolgoznak 23 éve az FBI különleges ügynökei és az NNI nyomozói.

A műtrágyakirály cégéhez köthető ügyben több személy ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda indított eljárást.

Az országokon átívelő bűncselekményt közös, magyar–lengyel nyomozócsoport próbálja feltárni.

Értesülésünket megerősítette Budai Gyula országgyűlési képviselő is, aki az egyik feljelentő a Városháza-ügyben.

A zsarolási ügynek nyolc gyanúsítottja van, közöttük olyan közismert bűnözők, mint M. Richárd.

Portik Tamás egykori barátnője nem mert abban a választókerületben indulni, ahol személyesen ismerik.

Válaszolt Budai Gyula írásban feltett kérdésére Polt Péter legfőbb ügyész az Ördög ügyvédje-üggyel kapcsolatosan.

Amerikában találták meg a fideszes politikusok lejáratására létrehozott blog szerverét, az a bankszámla pedig svájci, amiről a Facebookon hirdetett posztokat kifizették.

Továbbra is folyamatban van a közös lengyel–magyar nyomozócsoport által indított eljárás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.

„Józan hangokra van szükségünk!”

A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.