Miniszteri biztos: A kormány kiemelten foglalkozik a nemzetpolitikával
Magyar származású, az Egyesült Államokban és Kanadában élő fiatalokat fogadott szerdán a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa Budapesten.
Magyar származású, az Egyesült Államokban és Kanadában élő fiatalokat fogadott szerdán a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa Budapesten.
Potápi Árpád János az ünnepségen a nemzetpolitikai államtitkárság nevében ötszázezer forintot adományozott Csúcs Péternek és Csúcs Máriának, akiknek a kameráját az úzvölgyi katonatemetőben forgatáskor a románok összetörték.
Számunkra, magyarok számára, ma is szabadságunk, kereszténységünk, erős Európánk megóvása a legfőbb célunk – fogalmazott Potápi Árpád János.
A diaszpóra magyarságát segítő programok célja, hogy új lendületet vigyenek közösségeik életébe – mondta el a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa.
A nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos szerint elképesztő, hogy a kárpátaljai magyarság elleni cselekmények robbantásokig, emlékművek meggyalázásáig, fenyegetésekig fajultak.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kassához közeli Debrődön részt vett a magyar állami támogatásból megépített Szent László Zarándokszálló ünnepélyes átadásán.
A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: a határok szétszabdalhatták a magyarságot, de a nyelvünk, a gondolkodásunk, a nemzethez tartozásunk, az egy.
A program célja a nehéz gazdasági és szociális helyzetben lévő kárpátaljai magyarság anyagi támogatása – emelte ki az államtitkár.
Az elmúlt kilenc évben komoly előrelépések történtek, egyre több programot kínálnak a nyugat-európai, az amerikai és az ausztráliai magyarságnak, valamint minden olyan régiónak, ahol élnek magyarok.
Egyre népszerűbbé válnak a gyermekvállalást is segítő támogatások a Kárpát-medencében, a kérvények körülbelül egynegyed érkezett a Vajdaságból – emelte ki nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Keith Kellogg, Donald Trump különmegbízottja, január elején látogat Ukrajnába a háború lezárása érdekében.
Orbán Viktor békekezdeményezését politikai PR-nak nevezte az ukrán elnök.
Lapunk publicistájának legfrissebb blogbejegyzése.
Ha nincs karácsonyi programja, egynek ez sem rossz.
Volodimir Zelenszkij az elmúlt napokban csúnya kampányt indított Magyarországgal szemben.
Jó ütemben halad a nemzeti konzultáció eredményeinek feldolgozása.
A politika a kompromisszumok művészete, Oroszország mindig is kész volt a tárgyalásokra – jelentette ki Vlagyimir Putyin.
Változnak a szokások karácsony előtt.
Bekövetkezett, amire számítani lehetett, a Red Bull szerződést bontott a mexikói pilótával.
Márton Áron megkapta aTiszteletreméltó címet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.