Újrafoglalás

A világjárvány és a nyomában fellépő gazdasági válság újrarendezi életünket. A mértékeket még nem tudjuk, de attól tartunk, hogy az új évtized a bizonytalanság, a próbatétel ideje lesz. Ezekben a napokban talán mindennél világosabban látjuk azt is, hogy a szervezett és cselekvőképes magyar állam közös életünk folytatásának alapfeltétele.

Résztvevők lépnek át a fenyőágakból épített aranykapun az ezer székely leány napján a csíksomlyói hegynyeregben, 2015. Átmenetek Fotó: Veres Nándor Forrás: MTI/Veres Nándor

Az elmúlt évtized egyik fő sajátossága épp az újjászervezés, a fegyelmezettség elvárása és értékének tisztelete, a hierarchiák megerősítése és a döntéshozatal központosítása volt. Az állam újraerősítésének szellemi-ideológiai hátterét az elmúlt évtizedben megújuló magyar jobboldali politikai gondolkodás teremtette meg, amely a rendszerhibák kijavítását megcélozva szakított a rendszerváltoztatás államtalanító paradigmájával. A magyar jobboldali gondolkodásban végbement változások közül e helyütt a külhoni magyarságot érintő nemzetpolitikával foglalkozunk, tekintettel a téma jobboldali politikai hagyományon belüli jelentőségére és közelgő aktualitására.

A 2002-es választási vereség, majd a 2004-es népszavazás sikertelensége egyértelművé tette, hogy a magyar jobboldal hagyományos témáinak megújítása nélkül nem lehetséges stabil választói többség kiépítése. A határon túli magyarsággal kapcsolatos közgondolkodásra különösen rászorult az újragondolás, hiszen a magát tartósan a nemzeti tábor domináns erejeként pozicionáló Fidesznek enélkül le kellett volna mondania a jobboldal uralásáról vagy a kormányzáshoz szükséges többség tartós megőrzéséről.

A jobboldali nemzetpolitikában olyan innovációra volt szükség, amely úgy lép ki a Trianon-csapdából, hogy közben békés eszközökkel újrarendezi a Kárpát-medence és a tágabb kelet-közép-európai térség etnikai viszonyrendszerét, növeli Magyarország geopolitikai mozgásterét, és erősíti a környező államokban élő magyarság politikai cselekvőképességét. Az innováció a nemzeti összetartozás pozitív üzenetét kidolgozó és az állampolgárságot kiterjesztő új nemzetpolitika lett, jelképe pedig június 4-ének a nemzeti összetartozás napjává emelése.

Az új nemzetpolitika célja, hogy a külhonban kiépüljenek azok az intézmények, szolgáltatások és hálózatok, amelyek a magyarságot vállaló emberek számára a megszületéstől az öregkorig biztosítják a jelenkor követelményeinek megfelelő, minőségi, a talentumokat kibontakoztatni képes élet feltételeit. Hogy a bölcsőtől a sírig terjedően minden életszakaszban és gyakoribb élethelyzetben magyarként lehessen a külhonban is élni, s ez ne hátrány, hanem – a szolgáltatások igényessége miatt – előny legyen. Az új nemzetpolitika arra törekszik, hogy aki magyarként akar külhonban élni, s a helyi magyar közösségeket kívánja tehetségével, szorgalmával és munkájával erősíteni, az anyagi, jogi és tudásbeli támogatást kapjon. Más szakpolitikai területekkel szemben ezt javarészt nem saját szervezetrendszerén belül valósítja meg ez a nemzetpolitika, hanem a cselekedni akaró egyénnek és közösségeinek teremt lehetőséget a kibontakozásra.

Résztvevők lépnek át a fenyőágakból épített aranykapun az ezer székely leány napján a csíksomlyói hegynyeregben, 2015. Átmenetek
Fotó: MTI/Veres Nándor

Talán nincs olyan közpolitikai terület, amelyik akkora gyarapodáson ment volna keresztül 2010 óta, mint a külhoni és a diaszpóra magyarságát támogató új nemzetpolitika. Nemcsak kísérletező volt ez a szakpolitikai terület, de úttörő lelkesedés is hajtotta mindennapi alkotóit, akik közösséget szerveztek, és lehetőséget tágítottak.

*

Kérdés, hogy a 2010 óta alkotott új nemzetpolitikai intézmények hosszabb távon is fennmaradnak-e. Ehhez a magyar baloldalnak kell eldöntenie, hogy a külhoni magyarság jogainak megerősítése érdekében tett alkotmányos és támogatási döntéseket be akarja-e illeszteni saját politikájába, s megtalálja-e saját hagyományában az ezt lehetővé tevő elemeket, vagy a magyarországi-külhoni szembenállást erősítve épít magának politikai hátteret.

A baloldali hagyományban és 1990 utáni politikájában is vannak olyan elemek, amelyek az új nemzetpolitikai konszenzus elfogadásának irányába hatnak. A rendszerváltoztatást követő baloldali nemzetpolitikában 2001 a korszakhatár. Horn Gyula vezetése alatt az MSZP-t a reális, a geopolitikai és a nemzetpolitikai célokat és lehetőségeket összeegyeztetni igyekvő, helyenként nagy formátumú gondolkodás jellemezte, amely a nyugati integrációt és a szocialista tömb széteséséből fakadó háborús helyzetek megelőzését helyezte cselekvése középpontjába.

Nem úgy 2001-et követően, amikor az utódállamok EU-csatlakozási törekvései kapcsán lényegesen több nemzetpolitikai célt lehetett volna megvalósítani. 2001 őszén a szocialista párt vezetése azonban a választási győzelem érdekében a magyarországi társadalomban – a kommunista diktatúra határon túli ügyeket elhallgató „örökségeként” – máig jelen levő és komoly mozgósító erejű határontúli-ellenesség eszközéhez nyúlt. Ezt követte a „győztes” 2004-es népszavazás, amely néhány egyedi kísérlettől eltekintve máig meghatározza a baloldal nemzetpolitikai gondolkodását.

Fontos tanulsága volt a 2001-et követő évtizednek az is, hogy a magyar baloldal – máig hatóan – elvesztette a geopolitikai és nemzetpolitikai kérdésekben következetes stratégiaalkotó képességét. Egy esetleges jövőbeni kormányváltás e téren alig felbecsülhető következményekkel járhat, s növelheti az ország és a külhoni közösségek életében a külső érdekek befolyását.

A 2010 utáni új nemzetpolitika jelentőségét talán felismerte a sokfelé szervezett magyar baloldal vezetése, azzal azonosulni már csak a politikai verseny logikája miatt sem azonosult, ellene menni pedig nem mert. Maradt a hallgatás, amely a nemzeti konszenzus fölépítésének és fenntartásának egyik útja is lehet.

*

Magyarország 2010-et követő geopolitikai újrameghatározásának alapgondolata az volt, hogy közepes méretű államként minden viszonylatban igyekezni kell szövetségeseket keresni, olyan partnereket, akikkel akár csak néhány, néha jelentéktelennek tűnő területen is közös projektek építhetők fel. Ez nem az 1990 után kiépített nyugati szövetségi rendszerekből való kilépést jelentette, hanem annak a realitásnak az elfogadását, hogy a közép-európaiak meglehetősen törékeny és alacsony cselekvőképességű geopolitikai rendszerek. A XXI. században a világ újra többpólusúvá válik, s Magyarország mozgásterét az növeli, ha az egyirányú függést a multilaterális együttműködések (és függések) rendszerévé építjük át.

A magyar jobboldal stratégái részben azért is döntöttek a széles körű szövetségépítés mellett, mert a 2008–2012-es gazdasági válság kezelésében az Európai Unió rosszul teljesített, ráadásul a 2010-et követő nehéz hónapokban Brüsszel megvonta támogatását a magyar kormánytól.

Az unió a migrációs válság megoldásában is rosszul teljesített, majd a mostani járvány első időszakának komplex kezelésében meglehetősen magára hagyta tagállamait. Mindez élesen rávilágít az európai egységesülés korlátaira, s arra, hogy a XXI. században is nagy szükség van a nemzetállamok cselekvőképességére és együttműködésére. A magyarságnak akkor biztosítana újabb lehetőségeket a válság, ha a szomszédos államok elitjei belátnák, a kelet-közép-­európai összeszövetkezés működőképes válasz lehet a XXI. század kihívásaira.

Magyarországnak és a külhoni magyar pártoknak komoly szellemi és politikai küzdelmet kell folytatniuk az Európai Unióban a magyar közösségek jogainak védelméért, netalán gyarapításáért. A nyugati világot ma irányító politikai erők – sokszor egyértelmű önös érdekek által vezérelve – jobbára érzéketlenek a nemzeti kisebbségek sajátos nehézségei iránt, s a határon átnyúló együttműködés erősítésére szánt, bürokratikusan elérhető és a valós élettől idegen célok megvalósítására felhasználható pénzek sem hoztak érdemi előrelépést. Mindez persze nem elégséges érv az unióból való kilépés mellett, hiszen egy ilyen forgatókönyv megvalósulása esetén a külhoni magyar közösségek helyzetének további romlására számíthatunk.

*

Az új magyar nemzetpolitikának komoly társadalmi, gazdasági és geopolitikai kihatásai vannak Kelet-Közép-Európában. A környező világ jelentős és befolyásos része egyelőre nem hitte el, hogy a magyar jobboldal nemzet- és geopolitikai megújulása a térségi nemzetek közötti együttműködés új minőségének megteremtését kívánja elérni. Sokan eleve gyanakodva tekintenek a változásokra, a magyar revizionizmus leplezett újjászületését sejtik ott, ahol a realitásokat tudomásul vevő új magyar jobboldal összekapcsolást és közös problémakeresést javasol. A magyar együttműködési ajánlat elutasításában az erőviszonyok egyensúlyának felborulásától való félelem mellett az irigység is szerepet játszik Magyarország 2010 óta megtett útja és karizmatikus miniszterelnökének ereje, teljesítménye miatt.

Sok víz folyik még le a Dunán, amíg a környező államokat irányító elitek mindegyike elhiszi, hogy a megújult jobboldal a kisnemzeti kereteken túllépni nem akaró magyarországi baloldalnál jobb lehetőséget biztosít az államközi együttműködésre. A régiós együttműködést erősítő törekvésünkről azonban nem mondhatunk le, mert a szövetség nélküliség és az elszigeteltség évtizedeiből csak ezen az úton tudunk kitörni.

Az erdélyi magyar közösség nagysága, az új nemzetpolitika eredményeinek bővítése és fenntartása, valamint Románia gazdasági és geopolitikai súlya miatt is kulcsfontosságú ügy a magyar–román kapcsolatok jövője.

Lehetőségeink arra mindenképp kiterjednek, hogy reálisan lássuk a román államot működtető elit teljesítményét. Száz év tapasztalata arra int, hogy a Romániát megalkotó és működtető belső szellemi és politikai csoportok teljesítményét értékelendőnek tartsuk. Románia jelentős térségi és európai szereplő, elitje az elmúlt másfél száz évben a magyarénál szilárdabb geopolitikai és nemzetépítő teljesítményt tud felmutatni. Erre legutóbb az Európai Unióhoz történő csatlakozás és az azt követő integrációs teljesítmény adott jó példát. Románia húsz évvel ezelőtt alig rendelkezett uniós szakértelemmel, kapcsolatrendszerrel és káderállománnyal. A tervszerű államszervezési tevékenység mára meghozta eredményeit, a román elit informális brüsszeli befolyása lényegesen jelentősebb a régiós partnerekéinél. S ez még akkor is igaz, ha az utóbbi időszakban az addig érinthetetlennek tűnő össznemzeti kérdések felületén is fel-felbukkantak a pártpolitikai érdekek okozta törésvonalak mind nemzetközi, mind nemzeti színtéren. A legutóbbi bukaresti magyarellenes megnyilvánulások azonban azt jelzik, hogy a Romániát működtető hatalmi elit igyekszik ezeket a törésvonalakat felszámolni, az ország geopolitikai súlyának megőrzéséhez pedig nem ítéli szükségesnek a Magyarország által most felkínálható támogatást.

*

A külhoni magyar politikum harca az egyenlőség megszerzéséért folytatott küzdelem annak elfogadtatásáért, hogy a többségi nemzettel azonos jogok illetik meg a kisebbségi magyarságot.

A külhoni magyar politikum feladata kettős: megjeleníteni a magyar választók igényeit az államműködésben, és hozzájárulni a Magyarország és a szomszédos állam közötti együttműködés erősítéséhez. Hivatásának annyira tud megfelelni, amennyi erőt felmutatni képes. Ehhez az új nemzetpolitika komoly cselekvési lehetőséget biztosított.

A külhoni magyar értelmiség soraiból érkező kritikai felvetéseket érdemes azonban megfontolni, s a hirtelen haragú minősítés helyett tárgyilagosan mérlegelni. Elsősorban azért, mert egyes lépések következményeit a külhoni közösségek szenvedik el, másrészt meg persze azért is, mert a gyors erkölcsi ítélkezés csak a budapesti/magyarországi vélt felsőbbrendűséggel szembeni ellenérzéseket erősíti.

Magyarországinak lenni ebben a viszonyrendszerben ugyanis a hatalommal rendelkezést, az erőforrásokkal ellátottságot jelenti, ami egyszerre vált ki kritikátlan azonosulást és elutasítást. A külhoniak egy része nem akarja ugyanis azt az életet élni, amelyet mi „magyarországiként” tőlük elvárnánk, főleg nem akarják azt az életet élni, amelyről úgy tartják, hogy azt a „magyarországiak” tőlük elvárják. Sokat kell még tennünk egymás megismeréséért, megtanulnunk, hogy külhoni magyarnak lenni nem jelent erkölcsi felsőbbrendűséget, mint ahogy magyarországi magyarnak lenni sem jelent magasabb tudásszintet és fejlettséget.

A magyar közösségek közötti hídépítésben a populáris kultúra művelőinek is jelentős szerepük van. S itt nemcsak a határon túli nagyvárosok nyári magyar napjain fellépőkre kell gondoljunk, hanem a lakodalmas rocktól a futballig és jégkorongig terjedő szórakoztató vertikum egészére. A Nélküled című dal népszerűsége ennek a világnak az erejét, lendületét jelképezi.

*

Száz évvel ezelőtt a kisebbségivé vált magyarság jelentős része városi-nagyvárosi életet élt, s rendkívül komoly gazdasági és társadalmi erőforrásokkal rendelkezett. Az utódállamok sikeres nemzetépítési stratégiájának következményeként mára a külhoni magyarság jellemzően vidékies többségű, s a XXI. századi modernizáció nagyvárosi terei jellemzően nem magyar nyelven üzemelnek.

Ma a Kárpát-medence régiói között sokkal jelentősebbek a gazdasági fejlettségi különbségek,­ mint száz évvel ezelőtt. Magyarország – és napjainkban egyre inkább a fejlett világ is – jelentős elszívó hatást fejt ki a magyarok által is lakott régiókra, így a térség egésze számára az jelenthetne tartós stabilitást, ha gazdasági teljesítménye felzárkózna a közeli Nyugatéhoz.

A külhoni magyarság jövője a neki otthont adó térségek gazdasági gyarapodásától is függ, ez a belátás az alapja a külhoni térségekben indított gazdaságfejlesztési programoknak.

Az államszervezetbe való belépés kisebb-nagyobb költségek árán minden térségben biztosított ugyan, de – régiónként eltérő mértékben – a magyarellenesség jelen van az utódállamok államéletének mikrovilágában. Magyarnak megmaradni költséges egyéni és családi vállalkozás ugyan, de etnikai identitást váltani és az államnemzet közösségébe átlépni szintén költséges.

A magyar nemzetpolitika a támogatási rendszer működtetésével a magyarnak megmaradás költségeiből vállal át kisebb részt.

Magyarország gazdasági, tágabban élhetőségi versenyképessége és teljesítménye fontos vonzereje a magyarságnak. Ha ezekben a közösségekben és főleg közvetlen etnikai környezetükben az az uralkodó vélekedés, hogy a magyarsághoz tartozás sikeres közösséghez tartozást jelent, és jó egyéni, családi és közösségi befektetés magyarnak megmaradni vagy magyarrá válni, akkor az adott külhoni magyar közösség jövője biztosított. Azokban az esetekben, amikor az adott állami elit a magyarénál versenyképesebb (legalábbis hihetőbb) ajánlatot tud nyújtani, és ráadásul az etnikumváltás költségét alacsonyan képes tartani, az adott külhoni magyar közösség komoly veszélybe kerül.

Ezzel a jelenséggel a Székelyföld viszonylatában is komolyan kell foglalkoznunk, hiszen azok a helyi vélekedések, hogy például „nem akarunk skanzen lenni”, a magyarországi modernizációs javaslatok alkalmatlanságára, illetve a hagyományos jobboldali nemzetpolitikai gondolkodás korlátaira utalnak. Miként lehet külhoni magyarként a XXI. században versenyképesnek lenni, és miként lehet vonzó, élhető világgá tennünk a magyarok által lakott helyeket – ez az előttünk álló évtized kérdése. Mint ahogy az is, hogy a határon túl élő magyar ajkú cigánysággal való kapcsolatunkon tudunk-e érdemben javítani, s ehhez találunk-e szövetségeseket a cigányság soraiban.

A külhoni magyar közösségek jövője, a fiatalok nemzetközösségben megtartása érdekében fontos, hogy a Kárpát-medencében erősödjenek a nagyvárosi magyar világok, a közepes méretű, magyar többségű vagy erős magyar karakterű városokban pedig a fiatalok számára is izgalmas, kreatív helyi világok épüljenek ki. A külhoni magyar egyetemi hálózat jól tudja támogatni ezeket a folyamatokat.

*

Trianon tragédiája ma már nem a cselekvést letaglózó gyászként él a közösségben. Az újra megélt összetartozásból közösségépítő erők szabadulnak fel, a megszűnés veszélye, a legyőzöttségből újra talpra állás hagyományának továbblépése kiemelkedő emberi, közösségi teljesítmények létrehozását serkentette. Ilyen például a megerősödött szórványkollégiumi világ, amely jobbára szűkszavú, bivalyerős akaratú, magával ragadó karizmájú tanítók, lelkipásztorok kitartásából sarjadt ki. A magyarság olyan nagy alkotóművészei ők, akik előtt a büszke rátartiság is engedelmeskedő alázatba hajlik meg. Ezeket a teljesítményeket nem Trianon ihlette, hanem a szétszakítottságát, gyengeségét megélő, abból kilépni akaró emberi akarat.

Megmentett építőkövek a felújítás alatt álló Rákóczi-kastélyban
Fotó: MTI/Balázs Attila

Az elmúlt évtizedekben a magyarság lélekben visszavette magának a Kárpát-medence tereit. A magyar tájak bejárása a hozzánk is tartozó tér jelképes újrafoglalása. A közösségek és helyek megismerése a sokszínű világ egyediségeinek fölfedezését is jelenti, miközben az alkotó erő formálja a táj és népének életét. Megszületett – ki tudja, miként – a szó, külhon, amely összefogja azokat a tereket, amelyek a mieink is. Nem elvettük mástól, hanem magunkhoz öleltük, ami a mienk is. A Kárpát-medence tereinek újbóli honná válására, új szakrális helyek kialakítására a gyimesbükki indóház az egyik szép példa.

*

Közösségünk legjelentősebb teljesítménye a magyar állam kialakítása, megőrzése és újrateremtése. A válságos időszakok tapasztalatai arra intenek minket, hogy államunk cselekvőképességének fenntartása és erősítése minden kor, minden nemzedék meg nem szűnő feladata. Kül- és belhoni örökségünk fennmaradni és újjászületni csak a magyar államiság védelme alatt tud.

Minden (és nem csak a politikus) nemzedék azon méretkezik meg, hogy mennyit tett hozzá – vagy épp mennyit vett el a magyar államiság erejéből. Az új magyar nemzetpolitika megalkotóinak és megvalósítóinak van mire büszkének lenniük. Száz év után nemcsak vagyunk, de cselekszünk, építkezünk is!

TRIANON100 összeállításunkat ide kattintva érheti el!