A kormány mindent megtesz azért, hogy erősítse a nemzetrészek közötti kapcsolatokat
A Határtalanul! program keretében a 2019/2020-s tanévben csaknem 101 ezer iskolás ismerheti meg a Kárpát-medencét – ismertette az államtitkár Potápi Árpád János.
A Határtalanul! program keretében a 2019/2020-s tanévben csaknem 101 ezer iskolás ismerheti meg a Kárpát-medencét – ismertette az államtitkár Potápi Árpád János.
Szégyen és gyalázat,a mit művelnek, hiszen Erdélyben nem a magyar, hanem a román, Felvidéken pedig a szlovák pártoknak kampányoltak – mondta a kormánypárt frakció-szóvivője.
A Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülésén teljes konszenzussal zárult, beleértve az összes határon túli magyar pártot és az ellenzéki pártokat, kivéve a Gyurcsány-pártot.
Mivel Magyarország olyan ország, ahol az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, a nemzetpolitikának a külpolitika fókuszában kell állnia – közölte Szijjártó Péter.
Az Európai Unió országainak támogatniuk kellene a nemzeti kisebbségek autonómiatörekvéseit – mondta a határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott.
A Kőrösi Csoma Sándor program keretében kiírt pályázat során legfeljebb 40 ösztöndíjas részére biztosítanak lehetőséget, a célterületek, Latin-Amerika, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland.
A diaszpórákban élőknek ma is nagyon fontos a cserkészet a nyelv és a kultúra átadásában, és a kormány kiemelten támogatja ezt a törekvést – jelentette ki Szilágyi Péter.
A magyar kormányzati politikának a fókuszpontjában a nemzetpolitika kell, hogy álljon, és a kormányzati stratégia egyik sarokpontja a nemzetpolitika kell, hogy legyen – emelte ki a miniszter.
A Tenkes kapitánya egy olyan kor emlékét idézi fel, amely nem az eredményétől vált dicsőségessé, hanem attól, hogy igaz ügyért folyt – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
A miniszteri biztos úgy látja, hogy az összefogásnak és a kormány határozott nemzetpolitikájának köszönhetően a magyar nemzetrészeket erős kapcsolat fűzi össze.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sokkal egyszerűbbé vált az ügyintézés.
Nem kell tovább sötétben tapogatóznunk.
Az Alapjogokért Központ elemezte a főváros 2025. évi költségvetését.
Bevetésen az orosz légierő.
Az Európai Bizottság 18,1 milliárd eurós pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának.
A legjobb magyar teniszező teljesítette idei célját, de jövőre még feljebb lépne a ranglistán.
Az MNB szerint a termőre forduló beruházások mellett a külpiacainkon is már élénkülés várható jövőre.
Ismertette a mérési adatokat Müller Cecília hivatala.
Életem leghosszabb hat perce volt – mondta Szentpéteri Eszter.
Bátornak és megvalósíthatónak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök javaslatát a karácsonyi ünnepekre az ukrajnai háborúban bevezetendő tűzszünetről Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.