Figyelem! Nagyon fontos választásnapi üzenet
Most győznünk kell és győzni is fogunk!
Most győznünk kell és győzni is fogunk!
Este hét óráig mintegy 7,7 millió választópolgárt várnak az urnákhoz.
Hogyan alakul ki az Országgyűlés összetétele a leadott voksok alapján? Ifj. Lomnici Zoltánt kérdeztük.
A rendszerváltás óta először kampányolt valaki a keresztény hitével, de a kettős mérce most is megmutatkozott.
A mai szabályok értelmében érvénytelen lett volna a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló referendum is.
A választások előtti utolsó interjúját a TV2-nek adta a magyar miniszterelnök.
A demokratikus legitimáció fontos lehet a leendő magyar kormánynak a genderideológia elleni harcban.
Már januárban elkészülhetett a Telex cikke.
A 2010 óta eltelt évek bebizonyították, hogy itt egy „válságálló" kabinetről beszélünk, mely a magyar érdek oldalán áll – fogalmazott Szánthó Miklós az Origónak.
Hozd magaddal a pszichiátered által felírt antidepresszánsodat, mert minden bizonnyal szükséged lesz rá szavazatszámlálás közben, amikor majd azzal szembesülsz, hogy hányan szavaztak a Fideszre és hányan mondtak nemet a népszavazási kérdésekre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Németország tovább fegyverkezik.
Ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz.
A Voks 2025-ről tartottak fórumot Békéscsabán.
Három nap múlva már fel is lép a „debreceni rockmaffiával” Kazáron.
Pályázatot hirdettek a hazai állatvédőknek.
A budapesti patrióta seregszemle minden korábbinál szélesebb nemzetközi összefogást mutat fel.
Az olimpiai bajnok sportvezető 2017 óta irányítja a Magyar Úszó Szövetséget.
Ha sikerülne megvonni Magyarország szavazati jogát, akkor megszűnne minden akadály Ukrajna uniós felvétele előtt.
Pályázatot hirdettek a hazai állatvédőknek.
A budapesti patrióta seregszemle minden korábbinál szélesebb nemzetközi összefogást mutat fel.
Az olimpiai bajnok sportvezető 2017 óta irányítja a Magyar Úszó Szövetséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.