Hat biológiai nem létezik egy texasi képviselő szerint
– A modern tudomány egyértelműen elismeri, hogy kettőnél több biológiai nem létezik – mondta.
– A modern tudomány egyértelműen elismeri, hogy kettőnél több biológiai nem létezik – mondta.

Chloé Zhao és Emerald Fennell is esélyes idén az Amerikai Rendezők Céhének fődíjára.

A nő ugyanis azt szereti, ha megingathatatlan kősziklaként áll mellette a férfi, a férfit pedig az teszi harmonikussá, ha szíve választottja a nyugalom hátországával ajándékozza meg.

Az adventi időszak az újjászületés, az ébredés ideje. Ráébredés arra, hogy nincs fontosabb az életnél, az új élet megszületésénél.

Az Írás azt mondja: Isten férfinek és nőnek teremtette az embert. Cégeink erről a jelek szerint nem tudnak.
A kormányok, a politika és az orvostársadalom még ellenáll. Karnyújtásnyira vagyunk az emberiség poszthumán jövőjétől.

Vajon az a kisgyerek, akinek az apjából egyszercsak anya lett, anyából pedig apa, hogyan tudná úgy feldolgozni és helyén kezelni ezt a változást?

Az embertökéletesítés a test technológia segítségével való fizikai tökéletesítésének folyamata.

Egészen elképesztő távlatokat nyitnak Hamvas gondolatai a borról való gondolkodás terén.

A tárcaíró azt vette észre, hogy a férfiak a nőkre fogják saját hibáikat. Azt mondják, hogy minden baj a nők miatt van.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Kocsis Máté szerint pofátlan a Tisza-vezér megnyilvánulása.

Az egyetemek megújulása, a vállalati innováció és a kockázati tőke bevonása kulcsszerepet játszik ebben.

Magyar Péter szakértői globalista körökből érkeztek.

Elhárítandó akadályként tekint a szuverén nemzetek vétójogára.

London visszatérne az uniós védelmi paktum tárgyalásaihoz.

A fronton van a fiatalokra szükség.

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

A támadást tiszás aktivisták követték el.

Korábban a migráció- és genderellenes, most pedig az ukránellenes üzenetekkel magyarázza az ellenzék a vereséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.