A formális és valós stabilitás érdekében a választók mindig fehér amerikai keresztény férfiakat választottak elnöküknek. Ciklusokon át ez a gondolatiság elfogadott volt a választók fejé­ben. Ez Barack Obama jelölésénél és megválasztásánál változott, Clinton asszony jelölésénél pedig végleg eltűnt mint konszenzuson alapuló politikai koncepció. Ez nem lenne baj, ha kezelhető tartalmat jelölne a változó politikai megfontolás. De sem Hillary Clinton, sem Kamala Harris nem történelmi érték, meg sem közelítik Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök asszony képességeit, de leginkább a nemzeti értékekről vallott vízióját. Ha így nézzük, képességeiket tekintve ezek a hölgyek egyértelműen csak bábok és megtévesztő szimbólumok egy káoszba kényszerített amerikai társadalomban. Megjegyzésre érdemes, hogy az emlegetett Clinton asszony esetleges jelölése Kamala Harris helyett a mostani választáson is felmerült a politikacsinálók fejében, bár most nehezebb mutatvány lenne a jelölését lemenedzselni, mint nyolc évvel ezelőtt. Mindezek tükrében a kérdés továbbra is az: miért egy nőt szeretne a háttérhatalom Amerika elnökeként? Ráadásul volt alkalmas demokrata jelölt, például Robert F. Kennedy Jr. – a merényletben megölt volt amerikai elnök, J. F. Kennedy unokaöccse –, aki továbbvihetné a Demokrata Párt tradícióit. Egyedül az ukrajnai konfliktus folytatását kérdőjelezte meg, eltérő álláspontot képviselve. Nyilván ezért nem lett demokrata jelölt, meg ráadásul férfinak vallja magát. Apropó, férfi – ha már csapongunk –, Kamala Harris egyik belső munkatársa, Eric Lipka hétvégeken mint „drag queen” kapcsolódik ki a fáradságos egész heti munkából. A „mesterséges másság” tolerálható-e vagy sem, azt most hagyjuk, de a drag queen szerepben tetszelgők nem igazán valók a társadalom normális világába és különösen életveszélyes döntési pozíciókba helyezni őket. Mégis, hasonló figurák egyre nagyobb számban bukkannak fel Clinton és Harris asszony környezetében.

A női jelölt üzenete a politikai érvektől függetlenül is megfejtést igényel. A nő, az anya, a gondoskodó ember, vagyis az élet szimbóluma mit keres a harcmezőn? Normális világot hordozó korokban, ha a nők politikai demonstrációkat szerveztek, elsősorban a béke érdekében, az erőszak ellenében tették. A most tárgyalt amazonjaink olyan baráti társaságokhoz tartoznak, mint Ursula von der Leyen vagy a német külügyminiszter, Annalena Baerbock, akik lelkesen szorgalmazzák Ukrajna földjén a vérontás folytatását. Nyilván nem lehet más az ok, mint hogy jó katonaként eleget tegyenek az őket támogató és kinevezésüket segítendő háttérhatalom üzleti érdekeinek. S ebből következően mondja valaki, hogy nem állt a feje tetejére a világ.

Lehet persze ennél egyszerűbb spekuláció is a női jelöltek favorizálása mögött. Mielőtt e síkos pályára merészkednénk, sietve jelentsük ki, hogy e sorok írója nem tartja magát kirekesztőnek, különösen a hölgyek képességeit illetően. Hiszen sok férfiú honfitársához hasonlatosan a saját családján belül is megdönthetetlen bizonyítékokkal rendelkezik, hogy a nők nemcsak szépek, hanem okosak, kreatív adottságok birtokosai és vitában bármikor képesek felülmúlni a célkeresztbe került férfit. Mindezért nem kizárt, hogy pusztán spekulatív matematika türemkedik elő a „legyen nő a jelölt” koncepció mögül. Bizonyos kimutatások artikulálják, hogy az aktív választók nagyobb száma a gyengébb nemből kerül ki, talán ezért tételezik fel, hogy a szavazáson részt vevő nők nyilván majd női társukra kívánják adni a voksukat.
Azért álljon itt egy európai elme (Karinthy Frigyes) intelme: „Férfi és nő. Hogyan érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit.”

A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke