Joe Biden visszalépése az amerikai elnökjelöltségtől nem igazán meglepő, ha életkorát s szellemi és fizikai leépülését tekintjük. Az viszont nagyon is elgondolkodtató, hogy a Demokrata Párt miért női jelöltben gondolkodik. Gyakorlatilag már négy évvel ezelőtt is tartotta magát a spekuláció, hogy azért Joe Biden, mert alelnöke, Kamala Harris a ciklus közben átveheti tőle a stafétát, amikor Bident – egészségi okokra hivatkozva – „megkérik”, hogy mondjon le.
Úgy tűnik, eljött a pillanat. Bár Biden csak arról mondott le, hogy újra induljon, és önmaga helyett alelnökét, Kamala Harrist javasolja elnökjelöltnek. Ezzel a sajátos megoldással tudták bizonyos érdekkörök elérni, hogy Kamala Harris lehessen a demokraták részéről Donald Trump kihívója az amerikai elnöki székért folytatott küzdelemben.
Hogy ez régi koncepció-e vagy „hirtelen felindulásból” keletkezett, nem mérvadó. Az viszont tény, hogy nem Harris asszonynak találták ki ezeket a politikai magasságokat, amint azt alelnöki ténykedése több formában és alkalommal sajnálatosan bizonyított is. Származása szintén üzenet az amerikai társadalomnak, ha az Egyesült Államok alapítóit elsősorban európai hátterű kultúrával azonosítjuk. Természetesen sok minden változott a századok során, miközben egy újabb rejtély megfejtést igényel. Leginkább az, hogy a Demokrata Pártot a háttérből irányítók miért kizárólag női jelöltben gondolkodnak. Emlékezzünk vissza két ciklussal korábbra, amikor Donald Trump a demokrata Hillary Clinton asszony ellenében nyerte meg a választást. Persze azt se feledjük, hogy Hillary Clinton vereségét követően meglehetős amazoni retorikát alkalmazva küldte híveit Amerika nagyvárosainak utcáira törni-zúzni, valamint pocskondiázni az Egyesült Államok törvényesen megválasztott elnökét. Azt a szimbolikát – az elnöki hatalom jelképét – alázták meg semmivel nem magyarázható gyalázatos módon, amely struktúrájában és alkotmánya szellemében képes ezt a kontinensnyi országot nemzetként konszolidálni, a rendkívül heterogén etnikai és kulturális hátterű bevándorlók tömegét egységbe forrasztani.