Emlékezetpedagógia, az élményszerző tudásátadás
A Nemzeti Örökség Intézete segítséget nyújt a szülőknek a gyermekek erős magyarságtudatra nevelésében.
A Nemzeti Örökség Intézete segítséget nyújt a szülőknek a gyermekek erős magyarságtudatra nevelésében.

Ma tartotta I. Nemzeti emlékezetpedagógiai konferenciáját a Nemzeti Örökség Intézet.

Móczár Gábor főigazgató szerint nagyon kevés olyan, a nemzeti emlékezettel foglalkozó komplex szervezet működik Európában, mint a Nemzeti Örökség Intézete.

Az elhunyt rockzenészek közül elsőként Radics Béla temetkezési helyét nyilvánította védetté a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság.

Érdekességeket tudhatunk meg mások mellett Xantus Jánosról, Csók Istvánról és Makk Károlyról. A fejlesztés második ütemében iPhone készülékekre is elérhetővé tették az alkalmazást.

A Nemzeti Örökség Intézete YouTube-csatornáján ingyenesen figyelemmel követhető program irodalmi sétával veszi kezdetét 15 órakor, majd 17 órától a Misztrál együttes ad irodalmi koncertet József Attila sírjánál.

Akinek módjában áll, március 15-én tegyen egy mécsest a fiatalon elhunyt joghallgató sírjára.

Turisztikai célponttá tenné a város leglátványosabb sírkertjét a Nemzeti Örökségvédő Intézet.

A Fiumei úti sírkertben sétálni az egyik legjobb budapesti program, igazi időutazás.

A Nemzeti Gyászpark méltó emlékezeti helye a huszadik századi történelmünknek, többek között a mártírhalált halt fiatalokra emlékezünk itt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem ez az első eset, hogy egy tiszás politikus vitába keveredik a sajtó munkatársaival.

Közel kétszáz erőszakos támadás történt a MÁV-csoport munkatársaival szemben.

Teljes a készültség az országban a zord időjárás miatt.

Csapattársai várják haza.

A rendkívüli hideg ellenére is az utakon tiltakoznak a gazdák az elhibázott uniós döntés miatt.

Ez volt a megtorlás a Putyin-rezidenciát ért ukrán támadásért.

A 2026-os dalfesztivált Bécsben rendezik meg.

Az év második hónapjában utalja a kincstár a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj első részletét.

Alongside the Brussels elite, Peter Magyar's inner circle is also increasingly outspoken in its opposition to the 13th- and 14th-month pensions.

Ha minden jól alakul, hat teniszezőnk is játszhat egyesben a Grand Slam-tornán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.