Indul a nosztalgiavonat az internet hőskorába
A világhálót technikailag 1989-ben találták fel, de a 90-es években indult el valójában.
A világhálót technikailag 1989-ben találták fel, de a 90-es években indult el valójában.
A pandémia alatt újabb lendületet kapott a retróláz. A nagymamák bútorai után apáink technikai eszközei kerülnek a polcokra
A MÁV-START és a MÁV Nosztalgia retró hétvégével várja a vasútbarátokat és az érdeklődőket.
Szeptember végéig közlekednek a nosztalgia- és retrójáratok Budapesten – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mark Knopfler sikeresen váltotta valóra álmait, miszerint filmzenei, illetve szólókarrierje során mélyen leásott a zenei gyökerekhez.
Azzal, hogy Kádár János akkor halt meg, amikor elvtársai még tartották az utolsó bástyákat, szelleme, hamis mítosza évekkel, évtizedekkel túlélhette őt.
Egész nyáron közlekednek majd a nosztalgiajáratok a fővárosban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.