Román nacionalisták zavarták meg Novák Katalin látogatását
A köztársasági elnök magánlátogatásra érkezett Nagykárolyba, ahol mintegy ötven román tiltakozó fogadta.
A köztársasági elnök magánlátogatásra érkezett Nagykárolyba, ahol mintegy ötven román tiltakozó fogadta.

Az a jó iskola, amely progresszíven oktat és konzervatívan nevel egyszerre – mondta a köztársasági elnök a Tudományos Diákkörök XXIII. Kárpát-medencei Konferenciájának záróünnepségén.

Ezt a köztársasági elnök a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be.

A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok százéves évfordulója alkalmából látogat Ankarába az államfő.

Átadták a mintegy 400 millió forintból kialakított turisztikai központot Barcson pénteken.

Az államfő kétnapos Somogy vármegyei látogatásának első napján Kaposváron többek között Életfa ünnepségen vett részt.

A lengyel–magyar barátság napja alkalmából telefonon egyeztetett a magyar köztársasági elnök és a lengyel elnök.

Összeköt bennünket a közös nyelvünk, a himnuszunk, az olimpikonjaink, amelyekre mint nemzet, együtt tekinthetünk büszkeséggel – mondta az államfő csütörtökön Fonyódon.

A köztársasági elnök a Karitatív Tanács szervezeteinek vezetőit, ukrajnai menekülteket, köztük gyermekeket fogadott a Sándor-palotában.

A magyar történelem megismeréséhez, megértéséhez a magyar családok történeteinek megismerésével juthatunk közelebb – mondta a köztársasági elnök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.