„Számomra is egyértelmű: ez a háború nem érhet véget azzal, hogy Oroszország eléri a maga elé tűzött céljait, jóllehet konkrét, háborús célt tulajdonképpen nem fogalmazott meg. Nem lehet, hogy ukrán területekről ne kelljen kivonulnia Oroszországnak” – hangsúlyozta.
Szerinte jó lenne, ha minél többen felismernék: ha így megy tovább, ha mind több ország egyre nagyobb mértékben veszi ki a részét a háborúból, az nem vezet a háborús konfliktus enyhüléséhez és nem szolgálja a békét, hanem a háború további eszkalálódásához vezethet.
Hozzátette: a háború nem feltétlenül áll meg az országhatároknál, egyik pillanatról a másikra tovább terjedhet, akár Magyarország irányába is. Ezt mindenképpen el kell kerülnünk – hangsúlyozta.
Kulcsfontosságú, hogy jó pedagógusok tanítsanak
Szólt arról is, hogy fontos a pedagógusok megbecsülése. A pedagógusok segítik a gyermeket, nemcsak a tudása gyarapításában, hanem abban is, hogy növekedjen lélekben, ezért kulcsfontosságú, hogy jó pedagógusok tanítsanak, és példájuk nyomán a jövőben is sok fiatal menjen tanárnak – mondta, hozzátéve, vonzóvá kell tenni a pedagóguspályát, hogy akik elhagyták, azok is visszajöjjenek.
Az államfő beszélt hitéről, a házasság és a család fontosságáról. Elmondta, jó megtapasztalni, hogy az elmúlt évtized a családokat középpontba helyező gondoskodásának eredményei kézzelfoghatóak, ezt igazolja a gyermekvállalási kedv növekedése.
Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden részletéről beszámol a közmédia.
Borítókép: A Vatikáni Média által készített képen Ferenc pápa fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt XVI. Benedek nyugalmazott pápa gyászmiséje előtt Vatikánvárosban 2023. január 5-én. Jobbról Novák Katalin férje, Veres István (Fotó: MTI/Sándor-palota/Vatikáni Média)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!