Novák Katalin átadta az új kijevi magyar nagykövet megbízólevelét
Diplomáciai nagyüzem zajlott ma a Sándor-palotában.
Diplomáciai nagyüzem zajlott ma a Sándor-palotában.

Novák Katalin köztársasági elnök beiktatásának első évfordulója alkalmából nyílik lehetőség az épület megtekintésére.

Anyák napi jókívánságát fejezte ki a kormányfő a közösségi oldalán.

A Facebookon posztolta a verssorokat.

„Magyarország nevében, Isten áldja III. Károly királyt és Kamilla királynét ezen az emlékezetes napon” − írta Twitter-bejegyzésében a köztársasági elnök.

Férjével együtt ment a köztársasági elnök asszony a Westminster-apátságba.

Indulás a Buckingham-palotába! – írta közösségi oldalán a köztársasági elnök.

Károly király jó barátja volt Marton László szobrászművész, akinek egyik alkotását viszi el az államfő a koronázási ünnepségre.

A köztársasági elnök elmondta, hogy Magyarország szövetsége Ferenc pápával és a Vatikánnal erős alapokon áll, mert ugyanazokban az értékekben hiszünk.

Tekintsen be a fogadási ceremónia pillanataiba!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.

Talán ezzel sokan tudnak azonosulni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.