Van kettős mérce az Európai Unióban
A volt szocialista országok elfogadhatatlannak tartják a politikai alapon működő cenzúrát.
A volt szocialista országok elfogadhatatlannak tartják a politikai alapon működő cenzúrát.

Soros szerint a kábítószerrel szembeni háború súlyos és nagy károkat okozó problémákat idézett elő.

A milliárdos tőzsdespekuláns csaknem kétszáz embert elbocsát, és átalakítja a hálózatát, mert szerinte a világ nem halad a sokszínűség felé.

Soros magyarországi zászlóshajói jelentős mértékű forráshoz és cselekvési szabadsághoz juthatnak a kampányban.

A hazug norvégokat pórázon rángatja Soros, hogy a továbbiakban is érvényesítse az akaratát olyan ügyben, amihez semmi köze nincs.

Így állította ideológiája szolgálatába Soros egy maroknyi NGO-n és alapítványon keresztül az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát.

Befogott orral mégsem lehet örökké élni.

A nyugati világban ma feltűnően küzdenek a szülői jogok ellen.

Az LMBTQI-szervezet projektjéhez az Európai Bizottság közel harmincezer euróval járul hozzá.

Anonim donorok tavaly 715 millió dollárt pumpáltak egy úgynevezett dark money hálózatba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.