Soros György alapítványának keze a Fehér Házig is elér
Gyakori vendég Washingtonban a Nyílt Társadalom Alapítvány amerikai ügyvezető igazgatója.
Gyakori vendég Washingtonban a Nyílt Társadalom Alapítvány amerikai ügyvezető igazgatója.

A szolgálatok világában a „vakond” a legártalmasabb, legveszélyesebb fenyegetés, amit nem lehet eltűrni.

Az amerikai milliárdos alapítványait ideológiája terjesztésére, valamint az ezzel szembemenő országok bemocskolására használja.

A férfi attól tart, hogy a homoszexuális férfiak pandémiája következhet.

A Nyílt Társadalom Alapítvány a háború kitörését követően megsokszorozta erőfeszítéseit, és egy új alapítványt is indítottak.

A Soros-közeli Project Syndicate oldalon megjelent legfrissebb írás azt fejtegeti, hogy a demokratikus békeelmélet mindenekelőtt lusta.

Az amerikai külpolitika baloldali, radikális és kizárólagos irányba tolódott.

Nem esett messze az alma a fájától, Alexander Soros is szeret a zavarosban halászni.

Kiderült, hogy a Transindex által előadott jajveszékelés és adománygyűjtési kezdeményezés is csak színjáték volt.

Az amerikai külügyminisztérium, élén Antony Blinkennel, hathatós segítséget nyújt a tőzsdespekulánsnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

A kérdés, hogy mi lesz április 12. után: marad a nemzeti szuverén kormány vagy nyakunkra ültetnek egy brüsszeli bábkormányt – fogalmazott a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Josh Rock teljes őrületre számít Luke Littler ellen.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.