A Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány (International Renaissance Foundation, IRF), az OSF ukrajnai alapítványa részt vesz a munka minden aspektusában, például a stratégia kialakításában, az alap irányításában és az országbeli civil társadalmi partnereknek nyújtott támogatások egy részében – tette hozzá Birchall.
Az OSF elnöke, Mark Malloch-Brown a Devexnek elmondta, hogy a demokráciaalap célja az ukrán civil társadalom fenntartása, beleértve a szabad médiát és az emberi jogokat. A szabad társadalom ezen aspektusai most veszélyben vannak, mivel az orosz erők városokat foglalnak el és civileket ölnek meg. – Ha a demokrácia ebben a válságban próbára van téve, a demokrácia válasza az kell, hogy legyen, hogy ez egy olyan rendszer, amely mindenki számára működik – mondta Malloch-Brown.
A demokráciaépítés projektje
Az OSF óriási hatást gyakorolt Kelet-Európában, és gyakran a független civil társadalom egyetlen finanszírozója volt a régió egyes részein, például Szerbiában a jugoszláv háborúk idején
– mondta Merrill Sovner, a New York-i City University of New York Európai Uniós Tanulmányok Központjának igazgatóhelyettese, aki a civil társadalom és a filantróp szervezetek demokráciákban betöltött szerepét kutatja. – Ugyanakkor ez [az ukrajnai háború] egyfajta nagyon világos kommentár arra vonatkozóan is, hogy miért nem működött ez a megközelítés, az egész projekt, amely a demokratizálódás támogatására irányul – mondta. – Időbe telik majd, amíg a tudósok és mások átgondolják és tanulmányozzák, hogy mit jelent ez a pillanat a demokráciaépítés projektje szempontjából általában – tette hozzá Sovner, aki korábban – nem meglepő módon – az OSF civil társadalmi programjain dolgozott.
Az OSF 1990-ben hozta létre az IRF-et, amikor a Szovjetunió összeomlott, Ukrajna pedig a függetlenség elnyerésének küszöbén állt. A támogatást nyújtó szervezet eddig több mint 230 millió dollárt költött demokráciapárti tevékenységekre, és több mint kilencezer projektet és kezdeményezést támogatott.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!