Angela Merkeltől várta a segítséget Soros György
Minden követ igyekezett megmozgatni Soros György annak érdekében, hogy az új Európai Bizottságban Magyarország ne kaphassa meg a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót.
Minden követ igyekezett megmozgatni Soros György annak érdekében, hogy az új Európai Bizottságban Magyarország ne kaphassa meg a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót.

Washington a jövőben is maximális mértékben nyomást gyakorol Iránra – hangoztatta Morgan Ortagus, az amerikai külügyminisztérium szóvivőnője kedden, válaszul arra, hogy Teheránban újabb lépést jelentettek be az ország urándúsítási programjának felújításáv
Az államtitkár a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Állam- és Jogtudományi Karának Szemere Bertalan Kutatóközpontja által szervezett konferencián tartott előadást.
Az elmúlt öt év hibás migrációs politikája helyett új megközelítést kellene kapnia az illegális migrációnak és annak európai megoldásainak – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
„Mi békés nemzet vagyunk, nem akarunk háborút Iránnal, nem akarunk háborút senkivel” – mondta Trump. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is folytatja a nyomásgyakorlást Teheránra.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok aktivista háborodott fel az eredményhirdetés után.

Magyar Péter román földnek nevezte Erdélyt, összetűzésbe került a helyi vezetőkkel, egy politikusa pedig az asszimilációt sürgette.

Még a baloldali elemzők is elismerik, hogy a politikai teljesítményt nézve a Fidesz nyerte meg az őszt. A tél beköszöntével valóban átrendeződni látszik a politikai térkép? Gyengült-e a Tisza Párt és Magyar Péter a kiszivárgott adótervezet miatt? Hová lett a lendület?

Most mindenki hozzájuthat a miniszterelnök által aláírt pulóverhez.

Az ukrán főparancsnok még saját magának sem engedi meg, hogy egyáltalán fontolóra vegye ezt a lehetőséget.

A német kancellár a belga miniszterelnököt győzködi.

Svédországban több mint egy évtizede okoznak súlyos problémákat a bandaháborúkhoz köthető lövöldözések és robbantások.

Az Egyesült Államok nem panaszkodhat: Ausztrália és Paraguay is a csoportjába került.

A szövetségi kapitányt meg is lepték a japánok meg nem is.

Élő adásban öntötte ki a szívét Késely Ajna, aki szerint az ő hátát nem védi pajzsként az olimpiai arany.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.