A Mi Hazánk áll a gyermekoltás-ellenesek mozgalma mögött
Idén már 96 eljárás indult védőoltás alóli mentesítés miatt, míg három éve csak 19 ilyen eset volt.
Idén már 96 eljárás indult védőoltás alóli mentesítés miatt, míg három éve csak 19 ilyen eset volt.
Az oltásellenes szervezkedések óriási károkat okoznak az egész társadalomnak.
Jogszerű eljárások mögé bújva, jogszerűtlen és szakmaiatlan indokokkal igyekeznek akadályozni a védőoltási program működését.
A hamis hírek és szabadon szárnyaló vélemények ugyanúgy teret kapnak a médiában, mint a tudományos tények.
Megnyugodhatunk, minden Magyarországon engedélyezett vakcina hatékony és biztonságos – írta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Az összeesküvés-elméleteket gyártó szülők ellenezték az oltást, ezzel megölték csecsemőjüket.
A párt az Európai Bizottsághoz fordulva támadja a védettségi kártyákat. Szerintük, aki keleti oltást kapott, az nem utazhat majd az unión belül.
Gyurcsányék áskálódó politikai tevékenysége ellenére a magyar oltási program sikeres – szögezte le a Fidesz.
Rétvári Bence szerint a baloldal a járvány idején azzal foglalkozott, hogy hányadikak lesznek Gyurcsány és Soros közös listáján.
„Aki oltásellenes, az az is marad” – reagált a baloldal támadásaira a keleti oltóanyagok ellen Menczer Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A fiatalok jelentős részének nincs viszonyítási alapja, nem tudják, milyen nehéz volt a baloldali kormányok alatt az élet.
A főváros vezetése forgalmi modellezés nélkül döntött a rakpart lezárásáról – figyelmeztet Kőrösi Koppány fejlesztéspolitikai szakértő, aki szerint a közlekedési funkció megszüntetése a város megbénulásához vezethet.
„A pedofília a legsúlyosabb bűncselekmény, semmi köze a betegségekhez.”
Mutatjuk, hogy van a Jóban Rosszban színésznője, aki ötéves kisfiát vesztette el egy brutális balesetben egy éve.
Nagyszerű dolog, hogy a béketárgyalások itt, Budapesten zajlanak majd, fogalmazott Alice Weidel, a német AfD párt társelnöke a lapunknak adott exkluzív interjújában.
Az uniós tagállam Magyarország továbbra is ki van zárva.
Egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogyan jut majd el Putyin elnöki gépe Magyarországra.
Leslie Mandoki új dokumentumfilmje, a Szabadságvágy október 23-án debütál, az örömöt azonban beárnyékolja egy személyes veszteség.
A megpakolt vontatmány alaposan megtréfálta a sofőrt.
Szükségkutakat telepít a Fővárosi Vízművek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.