Partizán: Miért akarják a nők, hogy minilények trancsírozzák szét a testüket?
Balogh Zsófia szerint a tudományos tény az, hogy a babaláznak nincsen biológiai alapja.
Balogh Zsófia szerint a tudományos tény az, hogy a babaláznak nincsen biológiai alapja.

Néhány hónap alatt akár több száz millió forintot is a családoknál hagyhatott a júliusi illetékszabály. Eszerint a testvéreknek nem kell ajándékozási és öröklési illetéket fizetniük.

Az állam nem kér majd sem ajándékozási, sem öröklési illetéket a testvérek közötti vagyonmozgások után.

A Fidesz által kezdeményezett törvényjavaslatot Kósa Lajos és Novák Katalin alelnökök terjesztik az Országgyűlés elé.
A közjegyző emiatt a hozzá eljuttatott adatok alapján határozattervezetet készít.

A világ egyik leggazdagabb macskájává válhat a hétéves Choupette, akit a februárban elhunyt Karl Lagerfeld nemcsak kedvencként, de múzsájaként is jellemzett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, miért az eddigi legnagyobb békepárti rendezvényen szólal fel a volt köztársasági elnök.

A rendőrség nyomoz.

A Tisza Pártot és Magyar Pétert segítő jogászok között figyelemreméltó személyi összefüggés látszik kirajzolódni.

Magyar Péterék eladósítanák az országot – figyelmeztetett a politikus.

Újabb stratégiai partnerségi megállapodás született.

A tanárok szerint a kampány hamisan kelti azt a benyomást, mintha az iskolában jogszerű lenne a „sztrájk”.

Mindenki láthatta a felvételeket.

Hungary calls for less ideology and more common sense.

A forint árfolyamjavulása jótékonyan hat a bizalomra.

Fotókon a mentés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.