Trumphoz dörgölőzik Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke gratulált Donald Trumpnak az X közösségi médiaplatformon, miután Trump megnyerte a választásokat.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke gratulált Donald Trumpnak az X közösségi médiaplatformon, miután Trump megnyerte a választásokat.

Üzbegisztán magyar mintára épít kis méretű reaktorokat, ilyenek pedig jó szolgálatot tehetnek majd Magyarországon is.

Az orosz elnök figyelmeztetése után azonnal elindult két interkontinentális ballisztikus rakéta is.

A látogatás a két ország közötti stratégiai párbeszéd keretében zajlik.

Az Európai Bizottság elnöke dicsérte szombaton Pristinában Koszovó gazdasági fejlődését.

Egyre többen vannak a BRICS mellett az Európai Unióba igyekvő országban.

A pilóták saját szemszögéből láthatjuk, ahogy a MiG–29-esek szinte súrolják egymást a levegőben!

Az orosz–ukrán konfliktus újabb fontos fejezetéhez érkeztünk: 2024. október 8-án ismét nagyszabású hadifogolycserére került sor a két ország között.

Dmitrij Medvegyev, Oroszország korábbi elnöke ismét kemény szavakkal ostorozta Ukrajnát és a Nyugatot.

Kijózanító üzenet érkezett a Nyugatnak Szerbiából.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.