Katasztrofális a háborús pszichózis
Június 9-én le kell váltani az összes fegyverpárti baloldali politikust.

Június 9-én le kell váltani az összes fegyverpárti baloldali politikust.


Európa-szerte erősödik a félelem a háborúba való belesodródástól.

A magyarországi orosz nagykövet vasárnap délelőtt vett részt az elnökválasztáson.

A felelőtlen Macron nincs tisztában azzal, hogyan nézne ki egy modern világháború.


A weimari háromszög csúcstalálkozója után tartott közös sajtótájékoztatón a francia, a német és a lengyel államfő.

Már a kétezret is meghaladta azon amerikai állampolgárok száma, akik nem léphetnek be Oroszország területére.

Elhatárolódott Emmanuel Macron felvetésétől a NATO-főtitkár.

A Magyar Nemzet megkeresésére adott tájékoztatást az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetségének sajtóosztálya.

Ukrán kereskedelmi miniszter: Kijev kész elfogadni az uniós kereskedelmi korlátozásokat

Vukics Ferenc alezredes egészen elképesztő részletekről beszél, így megérthető, hogy a Nyugat miért nem tudja felvenni a versenyt a hadigazdaságot működtető Oroszországgal.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Katasztrofális helyzetbe került az ukrán főváros.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.