Oroszország párbeszédre törekszik Moldovával és visszautasította a destabilizációs vádakat
Moldova az Európai Unió teljes értékű tagja kíván lenni – jelentette be az ország miniszterelnöke.
Moldova az Európai Unió teljes értékű tagja kíván lenni – jelentette be az ország miniszterelnöke.

Zila János szerint Gyöngyösi Márton háborúval kapcsolatos megnyilvánulásai rendkívül hiteltelenek és visszásak.

Az orosz elnök az egyik fő célként a „felelős nemzetközi partnerekkel” való együttműködés további erősítését nevezte meg.

Az orosz vezetés szerint a volt brit kormányfő hazudott, amikor azt mondta, hogy Putyin rakétacsapással fenyegetőzött egy februári telefonbeszélgetésük során.

Dmitrij Peszkov: A nyugati tankok küldése eszkalálja a konfliktust, „a harckocsik égni fognak a frontokon”.

Egymást vádolják az oroszok és az ukránok amiatt, hogy ukrán katonák haltak meg a Donyeck megyei büntetőtelepen.

Egy ukrán hírszerzési jelentésből tudhatjuk meg, hogyan néz ki a hírhedt orosz zsoldoshadsereg egy bevetése.

„Égni fognak”, amint a frontra kerülnek az Ukrajnának küldött páncélozott járművek– mondta Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

Zbigniew Ziobro szerint egy bűnbanda irányítja Lengyelországot.

Megdöbbentő és felháborító jelenetek játszódtak le a nagyszabású Wicked: For Good című film premierjén Szingapúrban.

A lefújást követő percek hozták az Örményország-Magyarország legszebb pillanatait.

Ilyesmit legutóbb Ceausescunál láthattunk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.