Fontos kérdésekben születhet ma döntés a parlamentben
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról is dönthetnek.
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról is dönthetnek.
The document has pertinence not only for Hungary, but for the whole of Europe.
A dokumentum nemcsak Magyarországot, de egész Európát is érinti.
A jogszabályt már júliusban megszavazta a parlament, azonban egyes részeit az Alkotmánybíróság kifogásolta.
A kormánypártok által beterjesztett javaslat elítéli a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását, Hadházy Ákos nemmel szavazott.
A külgazdasági és külügyminiszter a parlamentben elmondta: Magyarországon elképzelhetetlen, hogy terrorszervezeteket éltessenek.
A szerdai ülés napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
A Országgyűlés mai ülésén a képviselők kiemelten foglalkoztak a migrációs helyzet jelentette fenyegetésekkel.
Több javaslat vitája is megkezdődik a Tisztelt Házban.
Nemzetközi szerződések kihirdetéséről is dönthetnek a képviselők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
130 ezer ember kényszerült menekülni.
A jászok múltja és jelene élő történelem, jövője közös jövő; egyetemes és nemzeti kulturális örökségünk „ékköve”, fontos és féltve őrzött darabja – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Jászszentandráson.
A 2026-os választás sorsdöntő lesz.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezte a kormányfő tartalmas beszédét.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezte a kormányfő tartalmas beszédét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.