Magyarországon is egymillió felett keresett orvosként a tiszás Kulja András
Magyar Péter embere EP-képviselőként ennél jóval több pénzhez jut.
Magyar Péter embere EP-képviselőként ennél jóval több pénzhez jut.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a rendszer tartalomfejlesztése megvalósult.
Felmentették Tóbiás Tamás és Miklovicz Zoltán főigazgató-helyetteseket.
November 1-től a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Merényi Gusztáv Kórház Telephelye az egyetem tulajdonába kerül.
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében, vissza nem térítendő támogatásból.
Az orvosi béremelés következő lépcsője tovább növelheti a szakemberek pozitív hozzáállását.
Vesztergom Dóra: Fontos, hogy kiemelt figyelem jusson a meddőséggel küzdő párok támogatására.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság cáfolja, hogy az új szolgálati jogviszonnyal kevesebb bért kapnának az egészségügyi dolgozók.
Rezidensek bevonásával enyhíti a kormány a kórházi osztályok terheltségét.
Sehol nem állt elő a betegellátást veszélyeztető helyzet, csak egy-egy intézményben merült fel átmeneti humánerőforrás-hiány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ismét egy brutális ügy került reflektorfénybe.
Még kényeztetőbb lett a négyszemélyes belsővel ellátott Lexus LM.
Fotók a cikkben.
Nem kell sok belőle, mégis új szintre emeli a klasszikus receptet – mutatjuk, hogyan használd jól a kurkumát, hogy a levesed ne csak finom, hanem látványos és tápláló is legyen.
A Wielkopolska régióban feltárt, több mint 5500 éves neolitikus sírhalmok új megvilágításba helyezik a megalitikus kultúrák történetét.
Aki csatlakozik a csoporthoz, értesülhet Orbán Viktor által megosztott exkluzív tartalmakról.
A spanyolok elleni fájó vereség után Romániával szemben már nem hibázhatott Varga Zsolt csapata a vb-n.
A Wielkopolska régióban feltárt, több mint 5500 éves neolitikus sírhalmok új megvilágításba helyezik a megalitikus kultúrák történetét.
Aki csatlakozik a csoporthoz, értesülhet Orbán Viktor által megosztott exkluzív tartalmakról.
A spanyolok elleni fájó vereség után Romániával szemben már nem hibázhatott Varga Zsolt csapata a vb-n.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.