Fölfelé a lejtőn
Azon merengek, milyen lesz a világ, ha eltakarodik a vírus. De ki tudná ezt megmondani?
Azon merengek, milyen lesz a világ, ha eltakarodik a vírus. De ki tudná ezt megmondani?
A baloldali szivárványkoalíció által támogatott független polgármester a DK helyett inkább az MSZP-t favorizálta, az adok-kapokba a DK-s alpolgármester mellett a helyi Momentum is beszállt.
A jobbikos Z. Kárpát Dániel korábban Gyurcsányt még politikai atombombának nevezte, akit el kell számoltatni.
Kocsis Máté felidézte, hogyan gyalázták egymást a múltban a baloldali összeborulás tagjai.
A BRFK lapunkkal azt közölte, hogy az ügyben a nyomozás folyamatban van, ez idáig gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor.
Hadházy egyéniben mindig elbukott, csak listáról jutott be az Országgyűlésbe.
A fejlesztésre vonatkozó javaslatcsomagja mellett a kerületi önkormányzat költségvetésének takarékosabbá tételét jelentette be Karsay Ferenc.
Az egymás, az egymásért hatalmas erő. Hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Na, akkor hajrá. A másik kulcsszó, ami felbukkant, a hálás.
Az új évben a kínai–magyar együttműködés új vizekre evez, amelyhez itt az idő vitorlát bontanunk.
A megállapodást aláíró összes pártelnök deklarálta a saját kezével, hogy ő csak egy másodvonalbeli politikus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
Orbán Viktor Budapesten fogadta a szerb elnököt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.