Vidám gyermekprogramokkal hívta föl a figyelmet az iskolakezdésre az Ökumenikus Segélyszervezet
Az iskolakezdés együtt! országos segélyakciójukkkal kétezer rászoruló gyermeket szeretnének támogatni.
Az iskolakezdés együtt! országos segélyakciójukkkal kétezer rászoruló gyermeket szeretnének támogatni.

A püspök a román–magyar párbeszédre és az erdélyi magyar politikai alakulatok közötti összefogásra utalt.

Összefoglalta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány, milyen humanitárius segítség érkezett.

A megszűnés szélén táncoló párt újabb polgármesterek támogatását jelentette be.

A XXI. Század Intézet elemzése alapján várhatóan folytatódni fognak az átlépések a DK-ba.

Gyurcsányék módszeresen „zabálják fel” a szebb napokat látott olimpiaellenes pártot.

Egy új élet alapjait építik fel a vályogos tábor résztvevői.

Arra kérik a város lakóit és minden színházat szerető embert, hogy támogassák az intézményt.

Eljött a megújulás, a feltámadás, a tettre kész patrióták összefogásának ideje.

A volt miniszterelnök szerint Orbán Viktor „példát mutatott 2002-ben, hogy hogyan kell felállni”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nyugodt és kiszámítható, stabil politikai pályát és társadalmi fejlődést kíván a frakcióvezető.

Beváltotta a kis Benettnek tett ígéretét a miniszterelnök.

A vonatokat az ukrán tűzszerészek átvizsgálták.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Hungary's prime minister visited Washington, Moscow, and the Vatican.

A különböző programok és a beruházások felfutó kapacitásai jelenősen erősítik majd a magyarországi ipar helyzetét. A kedvező jeleket már most is látni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.