A végén legyűrjük a globalistákat

Jelentősebb gazdasági növekedés hiányában, valamint a Nyugat évtizedek óta tartó demográfiai krízisének elhibázott kezelése okán a Napóleon-komplexusban szenvedő nyugati vezetők a közelmúltban eszement stratégiához folyamodtak. Önteltségükben egész pályás támadást indítottak azon szuverén kultúrák ellen világszerte, amelyek nem hajlandók pótcselekvéseiket bólogató kutyaként elfogadni. Mivel a nyugati vezetők már tudják, hogy gazdasági és kulturális téren a keleti szorgalom, kitartás és fegyelem kenterbe veri országaik teljesítményét, így nem maradt más eszközük, mint a káoszteremtés és a háború.

A múlt század közepétől egészen 1990-ig a Nyugat a világ számára példakép volt. A demokrácia, a civilizált viselkedés, a béke és a normalitás szigete. Mára mindez a múlté.

Pedig hogy szerettük a német autópályákat, a muskátlis kisvárosok nyugalmát, az északolasz tavak varázslatos szépségét, az angol (skót) kastélyok régmúlt eleganciáját, az európai építészet középkori remekműveit, vagy a nyugat-európai nagyvárosok – Párizs, Róma, London, Berlin, Amszterdam – zsibongását, izgalmát és lendületét. És persze ugyanezt Amerikában és Kanadában. Nem utolsósorban a nyugati filmeket, dalokat, újságokat és múzeumokat. Ki ne szerette volna Belmondo, Delon, Bardot, Deneuve, O’Toole, Newman vagy Eastwood munkásságát a filmvásznon?

A Nyugat fénykora ma már csak távoli emlék.

A nyugati civilizáció önsorsrontó életformája lebontotta saját működőképes struktúráit, szétrágta saját fészkét, és nem feltétlenül jó szándékkal (mert a mondás így tartja), de kikövezte a pokol felé vezető utat. Ezzel ellentétben, az elmúlt ötven évben a Kelet szépen fejlődött, munkaalapú társadalmakat épített, értéket és rendezett körülményeket teremtett maga körül,

és elfogadhatóvá tette eltérő társadalmi berendezkedését is. Kína esetében például a Kelet konkrétan bebizonyította, hogy nem feltétlenül a demokrácia az egyetlen út a jóléthez. A „mi” koncepciója került előtérbe, míg Nyugaton az „én” árnyékolta be a társadalomépítés mindennapjait, ahogy Orbán Viktor tusványosi beszéde ezt megvilágította.

A gyarmatosítás óta a modernitás nyugati központjai már nemcsak dominálni akarják a világ összes többi civilizációs törekvését, hanem saját ideológiai arculatukat kívánják a világ népeire ráerőltetni. Ennél még a gyarmatosítás is különb volt, hiszen a leigázott országoknak valamennyire még megvolt a lehetőségük saját kultúrájuk szerint élni. Hitler is hasonló ideológiai erőszakkal próbálkozott, de természetesen az általa vezetett csordát nem lehet civilizációs törekvésnek nevezni.

A Yale Egyetemen tanultuk anno egy filozófiakurzuson, hogy a marxisták legfőbb igyekezete mindig a tények feje tetejére állítása. Kezdődött ez már a bolsevik forradalommal, amelynek során a kisebbséget alkotó bolsevikokat szándékosan „többségnek” nevezték, míg a többségi mensevikeket „kisebbségként” tüntették fel.

Hasonló a helyzet ma.

Kisebbségi álláspontokat próbál a modern nyugati liberális diktatúra többségiként kezelni, illetve megpróbálja rákényszeríteni ezeket a szórványos és aberrált létezési formákat a többségre. Stratégiai céljuk a káoszteremtés. Meggyőződésük, hogy egy újjávarázsolt, globalista világban az ő akaratuk érvényesül majd.

Nem véletlenül nevezték el az ő általuk elképzelt egyetemes világot kozmosznak. A kozmosz szó a káosz (rendezetlenség) és a mosz (jövő) összevonásából származik (lásd Bogár László Lefelé a létezés lejtőin című eszmefuttatását).

A Nyugat manapság maga a háború. A nyugati vezetők azt üzenik, felejtsük el a konszenzusos demokráciát, a tárgyalásos megoldásokat és a békét. Nincs ilyesmire idejük. Győzni akarnak. Bombák, rakéták, tankok, erőszak. Erről szól kétségbeesett demokráciaexportjuk, keverttársadalom-építési ötleteik, illegális migrációs és aberrált ideológiai politikájuk

, népességelképzeléseik (abortusz) és a káoszteremtés egyre magasabb szintjei (genderőrület). Nekünk ezzel csak annyi tennivalónk van, hogy felhívjuk a világ népeinek figyelmét arra, hogy mindez nem helyes. Hazánknak nincs esélye a Nyugattal gazdaságilag vagy katonailag szembeszállni, nem beszélve arról, hogy utóbbi eleve elképzelhetetlen, hiszen a NATO egyik tagállama vagyunk. Ez majd a keleti nagyok dolga lesz, viszont kommunikációs szinten addig is helyt kell állnunk. És pontosan ezt tesszük mi, konzervatív-patrióta újságírók, elemzők, kommentátorok.

Bogár azt írja:

A Nyugat globális birodalma új digitális tömegpusztító fegyvereket fejlesztett ki. Ezek nem feltétlenül fizikai gyilkolásra alkalmas fegyverek, hanem ennél még alattomosabb módon képesek az értelmező és identitásképző tereket ellenőrzésük alá vonni, vagyis rendelkeznek az eltérő civilizációk genetikai átkódolásának technológiájával.

És mindaddig, amíg ezek az ideológiai és kommunikációs eszközök az ő birtokukban vannak, sajnos csak az esélytelenek nyugalmával várhatjuk a feltámadást.

De akkor mi a megoldás? Sto gyelaty? És ez most nem költői kérdés. Nos, a válasz elsősorban az összefogásban rejlik. Sajnos ezt a konzervatív térfélen egyelőre képtelenek vagyunk maradéktalanul megvalósítani. Vannak ugyan tehetséges gondolkodók a világon, akik képesek lennének megszervezni egy határokon túlívelő patrióta összefogást, de egyrészt eszközeik hiányosak, másrészt mind stratégiájuk, mind akaratuk akadozik e tekintetben.

Folytatódik tehát az elszigeteltség és marad a tömegek ösztönzése: szavazz ránk, majd mi megoldjuk. De valójában így nem lehet a Nyugat agressziója ellen hosszú távon védekezni. A végső győzelmet nem adják ilyen olcsón.

A széles tömegek mozgósítása elkerülhetetlen. És hogy ezt megvalósítsuk, következetesen jutalmazni kell mindazokat, akik részt vállalnak ebben az erőfeszítésben. A közösségépítés és a kör szélesítése a politikai siker záloga.

Másodsorban a kitartó türelem.

Nem sürgetem, de nem is halogatom

– mondta Márai. Csak semmi pánik. Habár jelenleg vesztésre állunk Washingtonnal és Brüsszellel szemben, de mivel egyetlen világbirodalmi központ sem maradt fenn hosszú távon, így ezek is össze fognak omlani saját súlyuk alatt, valamint visszatetsző kommunikációs stratégiájuk okán. Kivárás tehát – a nyugalom erejével!

Végül pedig higgadt kommunikáció a köznevelés és az oktatás során. Nem kell hisztizni, kapkodni, erőszakolni semmit. Ha átfestenek egy padot, ne üljünk rá! Ha leöntik festékkel szobrainkat és festményeinket, restauráljuk őket! Ha lebontják műemlékeinket, építsük újjá őket! Ha nekünk rontanak és leköpnek, álljunk félre, aztán svédcsavarral vágjunk vissza nekik, okos és kimért kommunikációs eszközökkel! De soha ne ijedjünk meg és ne hátráljunk meg! Mindig legyünk következetesek, és tartsunk ki jól felépített érvelésünk mellett! Az ismétlés a tudás anyja.

Illyés Gyulához folyamodok:

A múlt szigorú vizsgálata, a félreértések tisztázása a hitnek nyit utat. Segít tényekkel eloszlatni, mindörökre, az egykori jóslatok borúlátását. Ősi hiedelem, hogy az állhatatos szembenézés az oroszlánnal a fenevadat meghátrálásra készteti. Hitem, hogy az emberiségre pirkadás jön.

A szerző korábbi amerikai köztisztviselő, publicista

Borítókép: Rendőrök összecsapnak tiltakozókkal Párizs központjában 2023. július 1-jén (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra)