V. Németh Zsolt: A víziközmű-ágazatnak előremutató gondolkodásmódra van szüksége
A politikus szerint az előző korszakok által létrehozott problémákra a mai generációknak kell megoldást találniuk.
A politikus szerint az előző korszakok által létrehozott problémákra a mai generációknak kell megoldást találniuk.

A bukott miniszterelnök-jelölt már boldog-boldogtalannal együttműködne.

Donáth Anna szerint a hazugság kultúráját képviselőkkel nem lehet kormányt váltani

Karácsony Gergely meghirdette, hogy összehozza az ellenzéki pártok budapesti szövetségét. Azonban az MSZP-n kívül egyelőre senki nem jelezte, hogy részt venne ebben.

A hatvanhét évvel ezelőtti forradalomra és szabadságharcra is emlékeztek Saratogában.

Márki-Zay úgy döntött, pártja Karácsonnyal és a szélsőséges civilekkel emlékezik.

A kutató közösségi oldalán üzent, mint fogalmaz: ijesztő volt, közel állt a halálhoz.

A templom ma is fontos szerepet tölt be a valódi kapcsolatok ápolásában, a közösségek összetartásában.

Elindult a III. Honfoglaló tábor.

A közösségépítés és a kör szélesítése a politikai siker záloga.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.

Az M0-s is elesett.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

A kisebb, akár egy ember által is indíható HERO cirkálólőszer-család nagyobb változatát is megvásárolta Magyarország.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.

Eldőlhet Ukrajna sorsa.

„Amióta a Liverpool játékosa vagyok, azt hiszem, ilyen még nem esett meg velem” – jegyeze meg a csapatkapitány.

James Cameron még mindig tudja, mitől döglik a légy, a legtöbb blockbuster boldogan elfogadná az Avatar harmadik részének nyitószámait is.

Hungary's ruling parties head into 2026 in a favorable position.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.