Következő mérkőzések
Ukrajna
18:002024. június 26.
Belgium
Szlovákia
18:002024. június 26.
Románia

Ennyi adományt kapott Ukrajna a háború kitörése óta

Az ukrajnai háború kezdete óta közel nyolcmillió ukrán állampolgár hagyta el a hazáját, 5,9 millióan pedig az ország távolabbi részében húzódtak meg. A tavalyi becslések szerint 17,6 millióan szorulnak humanitárius segítségre Ukrajnában, számukra a nemzetközi szervezetek, az egyházak és a civilek kezdeményezései jelentenek lehetőséget a túléléshez.

Magyar Nemzet
Forrás: Oeconomus2023. 06. 15. 10:37
Magyar segély Kárpátalján Forrás: YouTube
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ENSZ Titkárságához tartozó Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) 2019-ben hozta létre az Ukrajnai Humanitárius Alapot (UHF), amely kifejezetten Ukrajnával foglalkozik. Alig három nappal az orosz támadások után, 2022. február 27-én az OCHA 18 millió dolláros keretet biztosított a krízis csillapításához. Az azóta eltelt közel másfél évben a korábbi keretösszeget harmincmillió dollárra sikerült növelni a megnövekedett támogatói adományoknak köszönhetően.

Forrás: Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány

Az ENSZ mellett számos nemzeti szintű szervezet is elkötelezett a segítségnyújtás mellett. A magyarországi összefogás eddig nem látott méreteket öltött tavaly februárban, több tízezer önkéntes dolgozott annak érdekében, hogy a határon átlépő menekülteknek segítséget nyújtsanak, segítsék beilleszkedésüket és továbbutazásukat.

  • A Magyar Vöröskereszt a háború kitörése óta több százezer menekülőnek nyújtott segítséget. Célkitűzésük jelenleg 75 millió forint összegyűjtése, amivel a menekülőket és az országban maradottakat tudják folyamatosan segíteni. Eddig 74 444 022 forint gyűlt össze a szervezet segítségével.
  • A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a háború egy éve alatt összesen 115 ezer menekültnek nyújtott segítséget. Összesen 570 tonna árut szállítottak Ukrajnába, amelynek összértéke 570 millió forintot tett ki.
  • Az Ökumenikus Segélyszervezet a februári események hatására raktárbázisokat és logisztikai központokat hozott létre Budapesten, Beregszászon és Lembergben (Lviv). Ezek segítségével az elmúlt egy év alatt 1631 tonna segélyárut tudtak eljuttatni Ukrajnába, olyan nehezen megközelíthető helyekre is, mint Herszon. Az eddigi legnagyobbnak ítélt összefogásban a magyar civil és üzleti szféra szereplői együttesen idén február végéig 12 millió dollár értékben tettek felajánlásokat.
  • A Baptista Szeretetszolgálat főként a kárpátaljai lakosság és az ide érkező menekültek ellátásában vállalt szerepet az elmúlt másfél évben. Eddig több mint 15 tonna segélyszállítmányt juttattak el Kárpátaljára, amelyek főként tartós élelmiszerekből, higiéniai termékekből, takarókból álltak.
  • A Magyar Katolikus Egyház különböző módon igyekezett segíteni a menekültek helyzetén. A támadások után szinte azonnal sikerült három teherautónyi segélyszállítmányt elindítani a magyar–ukrán határhoz. Eddig hat alkalommal indítottak segélyszállítmányt a belső területekre, több mint 500 millió forint összértékben.
  • Magyarország kormánya ugyancsak segítséget nyújtott a menekültek, valamint a háborús országban maradt ukrán és magyar lakosság számára. Hat hazai karitatív szervezettel 2022-ben hárommilliárd forintos segélyprogramot indított, valamint több mint 1300 hazai óvodában és iskolában fogadták az ukrán gyerekeket és kezdték el oktatásukat. Azok, akik menedékes státust kaptak, jogosultak szállás, étkezés és orvosi ellátás igénybevételére és a havi létfenntartási támogatás igénylésére.
  • A magyar kormány a Hungary Helps program keretében 1350 millió forint értékű támogatást nyújtott az Ukrajnában maradottak számára.
  • A civilek oldaláról hasonlóan nagy összefogások alakultak ki a háború első hónapjaiban. A legtöbb szerveződés tartósélelmiszer- és ruhanemű-adományokat gyűjtött, sokan fogták össze a gyógyszer és higiéniai termékekre vonatkozó támogatásokat is. Kiemelt szerepe van a katonák támogatásában a Sárkányellátó nevű szervezetnek, amely hazai civilekből áll, és kárpátaljai katonáknak küldenek segélycsomagokat.
Forrás: Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány

Magyarország és a magyar lakosság nem először nyújt segítő kezet Ukrajnának. Az 1998-as nagy kárpátaljai árvíz során ugyancsak jelentős volt a civil és az egyházi szervezetek összefogása. A 2014-ben kialakuló orosz–ukrán háborús helyzetet követően szintén elkezdődött egy összefogás a magyar lakosság és kormány részéről – olvasható az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében.

Borítókép: Magyar segélyszállítmány (Forrás: YouTube)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.